Társoldalunk:

NHL: a Vegas elrontotta a Sedin ikrek hazai búcsúját

2018.04.04. 08:59

Kilenc mérkőzést játszottak szerdára virradóra az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL). A New Jersey Devils roppant fontos győzelmet szerzett és karnyújtásra került a rájátszástól, míg Vancouverben a Sedin-ikrek vereséggel búcsúztak a hazai közönségtől.

Pedig a Canucks jól tartotta magát az első harmadban, de a harmadik játékrész elejére a Vegas már háromgólos előnyre tett szert. Ezt a Vancouver szűk hét perc alatt eltüntette, így jöhetett a hosszabbítás, majd a szétlövés. Itt Henrik és Daniel Sedin is hibázott, egyedül a Golden Knights bekkje, Shea Theodore tudott betalálni, így győzött a Vegas. A lefújást követően a vancouveri közönség állva tapsolta a két Sedint, akiknek ez volt az utolsó mérkőzésük hazai jégen, ugyanis az idény végén visszavonulnak, de a Vegas játékosai is köszöntötték őket.

A New Jersey Devils 5-2-re győzött a New York Rangers ellen, a csapat vezére ismét a fantasztikus szezont futó Taylor Hall volt, két gólt és két asszisztot jegyzett a meccsen. A Devils ezzel hatalmas lépést tett a rájátszás felé, mivel öt ponttal vezet a Florida Panthers előtt, amelynek már csak három mérkőzése van hátra.

93 points, nine-game point streak and it's all for No. 9️⃣, @hallsy09.

NHL (@nhl) által megosztott bejegyzés,

A Columbus Blue Jackets még nem biztosította a helyét a playoffra, de szintén fontos győzelmet aratott a csapat a Detroit Red Wings ellen. Mentálisan is nagy löketet adhat a siker, hiszen a Jackets 1-4-ről tudott fordítani.

From being down 4-1 to a massive comeback. @duber18 seals the deal in @easportsnhl OT.

NHL (@nhl) által megosztott bejegyzés,

A rapper Snoop Dogg is gratulált a San José Sharksnak, amely már tegnap kivívta a rájátszásba jutást, ez viszont nem hozott szerencsét az együttesnek, amely vereséget szenvedett hazai pályán a Dallas Starstól. A vendégeknél a csapatkapitány Jamie Benn mesterhármast ütött.

The @SanJoseSharks are back in the playoffs - and @SnoopDogg is joining them.

NHL (@nhl) által megosztott bejegyzés,

Game-winner and hat trick. @jamiebenn14 can do it all.

NHL (@nhl) által megosztott bejegyzés,

Eredmények:
Columbus Blue Jackets-Detroit Red Wings 5-4, hosszabbítás után
New Jersey Devils-New York Rangers 5-2
New York Islanders-Philadelphia Flyers 5-4
Florida Panthers-Nashville Predators 2-1
Montreal Canadiens-Winnipeg Jets 4-5, hosszabbítás után
Tampa Bay Lightning-Boston Bruins 4-0
Calgary Flames-Arizona Coyotes 1-4
Vancouver Canucks-Vegas Golden Knights 4-5, szétlövés után
San Jose Sharks-Dallas Stars 2-4