Társoldalunk:

Megszületett az NHL rájátszás idei első hirtelen halálos győzelme

2018.04.13. 08:11

Öt mérkőzéssel folytatódott az észak-amerikai jégkorongliga rájátszása. Ezeken három hazai győzelem született, ráadásul mindegyik otthon játszó együttes öt gólig jutott, Washingtonban és Anaheimben viszont nem örülhettek a szurkolók. 

A Boston-Toronto párharcok mindig pikánsnak számítanak a két klub múltja és köztudott ellentéte miatt, és pontosan ilyen hangulatban is kezdődött az összecsapás. A Boston már a 6. percben emberelőnybe került, amit ki is használt, de még ebben a játékrészben sikerült egyenlítenie a Maple Leafsnek Zach Hyman gyönyörű szólója után.

A második harmadban egy újabb emberelőnyös találattal ismét előnybe került a Bruins, amit nem sokkal később sikerült is megduplázni, sőt, a harmadik harmadban már 4-1-re vezetett a hazai együttes. Ekkor szakadt el a cérna a vendégek játékosánál, Nazem Kadrinál, aki valósággal lemészárolta Tommy Wingelst, amiért végleges kiállítást kapott.

Ezt az előnyt is gólra váltotta a Boston és ezzel beállította az 5-1-es végeredményt.

A kupagyőzelemre is esélyes Tampa Bay a 22. percben már 3-0-ra vezetett a New Jersey Devils ellen, de Taylor Hall révén megkezdte a felzárkózást a vendégcsapat. A szélső először meglőtte pályafutása első playoff-gólját, majd gólpasszal járult hozzá a Devils második találatához. A Tampa azonban nem esett össze és Alex Killorn révén újra kétgólosra növelte az előnyt, a végén pedig Nyikita Kucserov is betalált az üres kapuba, így 5-2-re nyert a Tampa.

Ugyanez az eredmény született Nashville-ben, ahol a Predators a Colorado Avalanche-et fogadta. A vendégek az első kapuralövésükből megszerezték a vezetést, amit egy ideig tartottak is, de az alapszakasz győztese ki tudott egyenlíteni. 2-2-vel fordultak a csapatok az utolsó harmadra, amikor is jött a kiváló svéd csatár, Filip Forsberg, és eldöntötte a találkozót. Először egy beleérős góllal szerezte meg a vezetést, majd jött a mágia. 

Filthy Filip Forsberg. #StanleyCup

A post shared by NHL (@nhl) on

Az utolsó gólt itt is egy üreskapus találat jelentette, így 5-2-re győzött a Nashville.

A Washington Capitals is jól kezdte az első hazai mérkőzését a Columbus Blue Jackets ellen, az első harmad hajrájában Jevgenyij Kuznyecov két emberfóros góljával került előnybe a fővárosi alakulat, mivel előtte a vendégek játékosa, Josh Anderson lebontotta Michal Kempny-t.

A Jackets azonban egalizálni tudott, majd hiába vezetett ismét a Washington, Seth Jones hosszabbításra mentette a meccset. Ahol pedig jött az orosz Artemij Panarin és egy csodaszép góllal meg is nyerte a mérkőzést a Columbusnak.

A kaliforniai háború első felvonását a San José Sharks nyerte Anaheimben, amihez elég volt egy erős második harmad. Ekkor ugyanis kétszer betalált az élete első rájátszás meccsén játszó Evander Kane, amihez hozzátett egyet Brent Burns is, a Ducksnak pedig nem volt válasza. Martin Jones hibátlanul, 25 védéssel zárt.

Eredmények:
főcsoport-negyeddöntők, 1. mérkőzések:
kelet:
Boston Bruins-Toronto Maple Leafs 5-1
Tampa Bay Lightning-New Jersey Devils 5-2
Washington Capitals-Columbus Blue Jackets 3-4, hosszabbítás után

nyugat:
Nashville Predators-Colorado Avalanche 5-2
Anaheim Ducks-San Jose Sharks 0-3

A párharcok az egyik csapat negyedik győzelméig tartanak.