Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszása a negyeddöntőknél jár, a második felvonásban pedig azok a csapatok nyertek, amelyek az első mérkőzés után is örülhettek. A Tampa Bay Lightning, a Boston Bruins, a Nashville Predators és a San Jose Sharks is 2-0-ra vezet a párharcban.

Az Anaheim Ducks hatalmas bajban van,

mert hiába volt pályaelőnye a San Jose Sharks ellen, immár a második meccsét is elbukta. A Boston Bruins továbbra is nagyon meggyőző játékot mutatat, az 5-1-es első mérkőzés után ezúttal 7–3-ra nyert otthon a Toronto Maple Leafs ellen.

A Boston Bruins játékosa, David Pastrnak nagyon jól játszott a Toronto ellen Forrás: AFP/2018 Getty Images/Maddie Meyer

A cseh David Pastrnak három gólja mellé három aszissztot is kiosztott.

A másik keleti mérkőzésen a Lightning a második harmadban 2 perc 47 másodperc alatt háromszor is betalált a New Jersey kapujába, a Devils erejéből pedig az ekkor kialakult 1-5-ös állás után már csak a szépítésre futotta.

A tavaly döntős, alapszakasz-győztes Nashville Predators amerikai szélsője, Ryan Hartman üres kapus góljának köszönhetően győzte le másodszor is a Coloradót.

NHL, rájátszás, főcsoport-negyeddöntők, 2. mérkőzések

Keleti-főcsoport
Tampa Bay Lightning–New Jersey Devils 5–3
Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc állása: 2–0
Boston Bruins–Toronto Maple Leafs 7–3
Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc állása: 2–0

Nyugati-főcsoport
Nashville Predators– Colorado Avalanche 5–4
Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc állása: 2–0
Anaheim Ducks–San Jose Sharks 2–3
Az egyik csapat 4. győzelméig tartó párharc állása: 2–0, a Sharks javára.