Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) rájátszásában idegenbeli győzelemmel nyitotta a New Orleans Pelicans, amely hatalmas csatában verte a Portland Trail Blazerst, a Philadelphia 76ers, a Golden State Warriors és a Toronto Raptors győzni tudott hazai pályán.

A Raptors extra kinti dobóformájának köszönhetően verte a Wizardsot, a Miami Heat csak egy félidőt bírt a meglepően jól játszó Philadelphia 76ers ellen, a címvédő Golden State Warriors védekezése összeállt a San Antonio Spurs ellen, így esélye sem volt a vendég csapatnak.

A hazaiak legjobbja Kevin Durant volt, aki 24 ponttal, nyolc lepattanóval és hét gólpasszal vette ki a részét a sikerből. Csapattársai közül Klay Thompson 27 pontot szerzett. A kétszer az alapszakasz legjobbjának (MVP) megválasztott Stephen Curry továbbra is sérült, így nem játszott

A Portland Trail Blazers jól hajrázott, de hiába, mert elvette a pályaelőnyét a Pelicans.

Portland Trail Blazers elvesztette a pályaelőnyét a New Orleans Pelicans ellen Forrás: twitter.com/pelicansnba

Az összecsapáson remekelt Nikola Mirotics

(16 pont, 11 lepattanó, 4/10 tripla, 4 blokk), a teljesítménye mellett pedig a világ sem ment el szótlanul, aki Anthony Davis mellett (35 pont, 14 lepattanó, 4 blokk) a fő sikerkovácsa volt a Pelicansnak.

Keleten a Philadelphia 76ers az All Star-center Joel Embiid nélkül is előnybe került a Miami Heat elleni párharcban, elsősorban ausztrál légiósának, Ben Simmonsnak köszönhetően: a 21 éves kosaras élete első rájátszás-mérkőzésén 17 ponttal, 14 gólpasszal és kilenc lepattanóval zárt. Csapattársa, JJ Redick 28 pontot szerzett.

A keleti legjobb Toronto főleg Serge Ibaka 23 pontos, 12 lepattanós teljesítményének, valamint Delon Wright negyedik negyedben dobott 11 pontjának köszönhetően szakította meg rossz sorozatát: a szombati összecsapás előtt sorozatban tízszer veszítette el egy rájátszás-párharc első találkozóját.

NBA, rájátszás, Keleti-főcsoport
Toronto Raptors–Washington Wizards 114–106
A párharc állása: 1–0, a Toronto javára

Philadelphia 76ers–Miami Heat 130–103
A párharc állása: 1–0, a Philadelphia javára

Nyugati-főcsoport
Golden State Warriors–San Antonio Spurs 113–92
A párharc állása: 1–0, a Golden State javára

Portland Trail Blazers–New Orleans Pelicans 95–97
A párharc állása: 1–0, a New Orleans javára