Társoldalunk:

NBA: Győzött a Houston, kikapott a Golden State

2018.05.05. 12:59

Az alapszakaszgyőztes Houston Rockets a hazai környezetben elveszített második találkozót követően azonnal visszavette pályaelőnyét, ugyanis pénteken fölényesen nyert a Utah Jazz otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában.

A texasi csapat az első félidőben hengerelt igazán, a nagyszünetig harmincpontos előnyre tett szert, és végül 21 ponttal nyert. A vendégek legjobbja James Harden volt, aki 25 pontja mellett 12 gólpasszt is adott társainak.

Harden (szemben) remekeltForrás: AFP/2018 Getty Images/Tim Warner

A címvédő Golden State Warriors viszont meglepetésre simán kikapott a New Orleans Pelicans vendégeként, amely így 2-1-re szépített a párharcban. A hazaiaknál a center Anthony Davis és az irányító Rajon Rondo remekelt: előbbi 33 pontot és 18 lepattanót szerzett, utóbbi 10 lepattanója mellett 21 gólpasszt osztott ki.

Eredmények, főcsoport-elődöntő:
Nyugat:
Utah Jazz-Houston Rockets 92-113
A párharc állása: 2-1 a Houston javára.

New Orleans Pelicans-Golden State Warriors 119-100
A párharc állása: 2-1 a Golden State javára.