Társoldalunk:

A Boston feltörölte a padlót LeBron Jamesékkel a keleti döntőben

2018.05.14. 09:04

Magyar idő szerint vasárnap este megkezdődött az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának harmadik köre, azaz a főcsoport-döntő. Elsőként a Boston Celtics fogadta LeBron Jamest és a Clevelandet, de nem bizonyult udvarias vendéglátónak, ugyanis 25 pontos verést mért az elmúlt három év nagydöntősére.

A Celtics mindössze az első három percben nem irányította az összecsapást, a Cavs 7-4-re vezetett ekkor. A hazai együttes itt megrázta magát és csinált egy 17-0-s (!) rohamot, így a hárompontos hátrányból 7 perc alatt húszpontos előnyt hozott össze és 29-9-re vezetett. A Cleveland a botrányosra sikerült időszak után tudott még újítani, de a második negyedben ismét összeomlott, a nagyszünetben 61-35-re vezetett Brad Stevens csapata.

A második félidőt jobban kezdték a vendégek és 12 pontot tudtak faragni a harmadik negyedben, de a negyedikben ismét a Celtics kapott erőre, újra 20 fölé tornázta a különbséget, sőt, a végére elérte ismét a 25-öt is, végül 108-83-ra győzött.

A negyedik negyedben már csak üres tekinteteket lehetett látni a Cavaliers kispadjánForrás: AFP/2018 Getty Images/Adam Glanzman

Mindezt úgy, hogy az egész rájátszásban nélkülözi két legjobbját, a nyáron a Clevelandtől érkező Kyrie Irvinget, valamint Gordon Haywardot is. A fiatalok viszont elképesztőek, első-, másod- és harmadévesek parádéznak folyamatosan, miközben a rutinos Al Horford élete legjobb teljesítményét nyújtja az egész szezonban. Jayson Tatum anyák napján édesanyja előtt tudott villogni.

For Mom! #ThisIsWhyWePlay

NBA (@nba) által megosztott bejegyzés,

A túloldalon láthattuk, mi történik, ha LeBron James nem kapcsolt vadállat-üzemmódba. Ezúttal betlizett, 15 pontot ért el 16 dobásból, ráadásul eladott 7 labdát is, pocsék játékával pedig az egész Cavaliers egy alsóbb osztályú csapat benyomását keltette. Persze ismerjük őt, egy gyengébb meccse után a következőn általában egyedül kivégzi az aktuális ellenfelet, de ez a Boston rendkívül kemény diónak ígérkezik.

Eredmény:
Keleti főcsoport, döntő, 1. mérkőzés:
Boston Celtics-Cleveland Cavaliers 108-83

Az egyik fél egyedik győzelméig tartó párharc állása: 1-0 a Boston javára.