Társoldalunk:

NBA: komoly pofonnal válaszolt a Houston Rockets a címvédőnek

2018.05.17. 09:35

Második hazai meccsén fölényes, 127-105-ös győzelmet aratott a Houston Rockets címvédő Golden State Warriors együttese felett, így egyenlített az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati főcsoportjának négy sikerig tartó döntőjében.

Az egyaránt 27 pontos James Harden és Eric Gordon vezette texasiaknál öten is 16 pont fölé jutottak, míg az oaklandi gárdából csak ketten értek el legalább 10 pontot. Az első meccsen 37 pontos Kevin Durant ezúttal 38-cal zárt, és sorozatban 19. playoff-meccsén szerzett legalább 20 pontot. Olykor egykori csapattársát, Hardent is beültette a hintába:

A Warriors triplaspecialistái, Stephen Curry és Klay Thompson összesen 24 pontot dobtak, s 12 távoli kísérletükből csak három ért célba.

Az alapszakaszgyőztes Rockets csaknem végig vezetett, a zárónegyedben 11 pontra csökkent az előnye, ám öt perccel később már 28 pont volt a különbség. Kivételesen a labdát is jól járatták a texasiak:

A párharc következő két mérkőzésére Oaklandben kerül sor.

Nyugati főcsoport, döntő, 2. mérkőzés:
Houston Rockets-Golden State Warriors 127-105

A párharc állása: 1-1.