Társoldalunk:

A kiesés szélére lökte a Houston a Warriorst

2018.05.25. 09:15

A kiesés szélére került a címvédő Golden State Warriors miután a Houston Rockets négy ponttal, 98-94-re nyert ellene az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nyugati főcsoportdöntőjének ötödik mérkőzésén. Így egyetlen sikerre került az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcának lezárásától.

A két csapat között a félidei 12 pont volt a legnagyobb különbség, ennél markánsabb előnyt egyszer sem tudtak kiépíteni a James Harden és Chris Paul vezette hazaiak. Előbbi egyébként önmagához képest kimondottan halványan játszott, 19 pontot és 3 lepattanót jegyzett, utóbbi viszont különösen a második félidőben remekelt, ekkor 18 pontot szerzett, míg az első félidőben csak egy duplát tudott összekaparni.

CP3 vs. Curry:

A vendégeknél hárman is húsz pont fölé jutott - Kevin Durant 29, Klay Thompson 23, Steph Curry 22 pontot ért el - Draymond Green pedig egy 12 pontból és 15 lepattanóból álló dupla-duplát tett be a közösbe, de ez sem segített a címvédőn.

Nyugati főcsoport, döntő, 5. mérkőzés:
Houston Rockets-Golden State Warriors 98-94
A párharc állása: 3-2 a Houston javára.