Vágólapra másolva!
Aki 2017 nyarán arra fogadott, hogy az NHL nagydöntőjét a Vegas Golden Knights játssza a Washington Capitalsszel, az mára igencsak megtollasodott. Az, hogy a nevadai újonccsapat döntőzik, már önmagában csodaszámba megy, de a fővárosi együttes fináléba kerülésére sem számítottak sokan azok után, hogy Alex Ovecskinék megannyi lehetőséget elszalasztottak az elmúlt években, erre az idényre pedig a korábbiakhoz képest viszonylag sokat gyengült a csapat. Már csak ezek miatt is rendkívül érdekes finálénak nézünk elébe, ahol az előzmények tükrében bármi megtörténhet.

Egyénileg minden, csapatban semmi

Amikor Alekszandr Ovecskin 2005-ben üstökösként berobbant az NHL-be, ember nem tudta elképzelni, hogy ez a zseni ne nyerjen Stanley Kupát. Újoncként 52 gólt szerzett, ennél többre csak Teemu Selanne (1993, 76 gól) és Mike Bossy (1978, 53) volt képes a liga történetében, egy csapásra új sztár született. Az egyéni elismerések futószalagon jöttek,

azóta még hatszor érte el az 50-es határt (idén 49-cel zárt). Egyszeres MVP, hétszeres gólkirály, kilencszeres All-Star, valamint a liga 100 éves történetében ő érte el negyedik leggyorsabban a 600 gólos álomhatárt.

Napestig lehetne sorolni a díjait és csúcsait, a csapatban elért sikereinek listája viszont korántsem ilyen hosszú. Ez a 13. NHL-idénye, tízszer bejutott a rájátszásba, de ott nem termett számára sok babér, soha nem jutott túl a második körön, pedig a Washington többször is kupaeséllyel várta a playoffot.

Washingtonban az Ovecskin-érában eddig minden rájátszás lógó orral végződött Forrás: AFP/2017 Getty Images/Patrick Smith

A vége azonban mindig korai búcsú volt, hogy aztán Ovecskin csatlakozzon az orosz válogatotthoz az éppen zajló világbajnokságon, ott pedig vagy sikerült arannyal vigasztalódnia, vagy nem.

Természetesen sokat kikezdték a Capitals vesszőfutása miatt, mégiscsak ő a csapat (és az NHL egyik) arca, ráadásul minőségi csapattársakkal igyekezték körülvenni. Ő viszont gyakran láthatatlanná vált a rájátszásban, akárcsak legutóbb, amikor az ősi rivális Sidney Crosby-vezette Pittsburgh zsinórban másodszor is kiütötte a Washingtont a rájátszásban, majd meg is nyerte a bajnokságot. Crosby és Ovecskin neve örökre összeforrt, egyszerre kezdtek 2005-ben, ők lettek az azóta eltelt időben az NHL legnagyobb alakjai, a kanadai viszont három kupát is nyert, míg az orosz a döntő közelébe sem jutott.

Valami megváltozott

Egészen idáig. Pedig előző nyáron a Capitals elveszített két kiváló hátvédet abból a csapatból, amelyikkel tavaly papíron kupát kellett volna nyernie. Aztán valahogy mégis megnyerte a csoportját a rájátszásban, a nyitókörben pedig miután elbukta az első két meccset hazai pályán a Columbus ellen, zsinórban négyet nyerve ment tovább.

Ott viszont jött a mumus Pittsburgh, sorozatban harmadszor.

A Penguins el is hozta az első győzelmet Washingtonból, de a következő öt meccsből négyet nyert a Capitals, megtört tehát az átok, Ovecskin először győzte le Crosbyt. Méghozzá ezzel a Jevgenyij Kuznyecov-góllal:

A főcsoportdöntőben az a Tampa Bay Lightning volt az ellenfél, amelyet előzetesen a kupa legnagyobb esélyesének tartottak. Gigászi csatára volt kilátás, ahol aztán az első négy meccset az idegenbeli együttes nyerte. Az ötödiket hozta otthon a Tampa, a kiesés szélére került a Washington, de a kapuban Braden Holtby lehúzta a rolót, a hatodik, majd a mindent eldöntő hetedik találkozón sem kapott gólt, így a Caps 20 év után először bejutott az NHL nagydöntőjébe.

És Ovecskin sem okozott csalódást, 12 találatával második helyen áll a rájátszás góllövőlistáján, a kanadai táblázaton is csak a már említett Kuznyecov előzi meg.

Edzője, Barry Trotz szerint az orosz zseni vért ivott a playoff előtt és szeretné megmutatni az összes kétkedőnek, hogy nem lehet őt leírni. A jégkorong elmúlt másfél évtizedének kiemelkedő karaktere tehát legyőzte démonait (Crosbyt, a Pittsburghöt, valamint az egész keleti főcsoportot), és felszabadultan készülhet a fináléra annak reményében, hogy végre a csúcsra juthat.

A Vegas sikere csődbe viheti a város bukmékereit

Ott viszont egy olyan együttessel kell szembenéznie, ahol senkinek sincs veszíteni valója. Az újonc Vegas Golden Knights menetelése minden képzeletet felülmúl, arra egészen biztosan nem számított senki, hogy egy olyan csapat, amely a többi együttesnél létszámfelettivé vált játékosokból áll össze, döntőbe juthat. Még Las Vegasban sem.

Las Vegas jelenleg nemcsak a szerencsejáték, hanem a hoki fővárosa is, a kettőt pedig a legtöbb helyen próbálják ötvözni Forrás: AFP/2018 Getty Images/Ethan Miller

Olyannyira, hogy a szezon előtt a helyi csapat végső győzelmére 500-as szorzót tettek, ami utcahosszal a legmagasabb volt. Persze biztos volt néhány lelkes, bevállalós ember, aki kisebb-nagyobb összeggel megtette a Vegas végső győzelmét, ők pedig most dörzsölhetik a tenyerüket.

A vegasi bukik pedig izzadnak, sőt, életbe léptették a vörös kódot: azoknak, akik fogadtak a Vegasra, felajánlották, hogy kifizetik a feltett összeg százszorosát, nehogy véletlenül az 500-szorost kelljen kupagyőzelem esetén.

De hogy jutott el ide ez a szedett-vedett csodacsapat? Márciusban már mi is fejtegettük a titkukat, hiszen már akkor is felfigyelt rájuk a hokivilág, és azóta sem pukkadtak ki.

Sőt, a rájátszásban a rutinos Los Angelest négy meccsen kivégezték, majd a San José kicsit rájuk ijesztett, ami azt jelenti, hogy ott hat meccsig tartott a párharc. A főcsoportdöntőben következhetett a Winnipeg Jets, amelyet 4-1-gyel ütöttek ki, azaz összesen három mérkőzést veszítettek a döntőig vezető úton. A kapuban Marc-André Fleury a korábbi pittsburghi playoff-besüléseit emberfeletti produkcióval feledteti, míg a csapat ugyanazt az egyszerű, gyors hokit játssza, mint az alapszakaszban, amivel ráadásul eredményes is.

George McPhee mindenképp nyer

A megalakulóban lévő Golden Knights 2016-ban adta a kormányt az akkor éppen állás nélkül tengődő George McPhee kezébe. A szakmai igazgató vegasi munkáját az eddig elért eredmények is igazolják, kupagyőzelem esetén pedig mennybe mehet. De a szakma akkor is el fogja ismerni, ha a Washington nyer. McPhee ugyanis 2014-ig a Capitalsnél dolgozott, és ennek a csapatnak ő rakta le az alapjait: ha ő nincs, akkor Ovecskin, Holtby, Kuznyecov, Nicklas Backström, John Carlson, Tom Wilson és Dimitrij Orlov sem lenne Washington-játékos.

Hogy ez elég lehet-e Ovecskinék ellen, azt nehéz megjósolni, mindenesetre a Capitalsnél papíron talán erősebb Winnipeggel szemben nagyon jól működött a taktika. Szinte lehetetlen megtippelni a párharc végkimenetelét, az eddig történtek alapján semmi sem lenne meglepő: a 4-0-s söprés is benne van a pakliban (ez pont a Capitalsszal történt meg legutoljára, 1998-ban a Detroit egy meccset sem engedett a fővárosiaknak),

de az sem menne csodaszámba, ha a hetedik meccs hosszabbításában dőlne el a kupagyőztes kiléte

(ilyenre eddig kétszer volt példa 1927 óta). Ha a Vegas nyer, arról egész biztosan film fog készülni és átírja a históriáskönyveket, ha a Washington, akkor minden idők egyik legjobbja végre magasba emelheti a sport egyik legnagyszerűbb trófeáját, a Stanley Kupát. Magyar idő szerint kedd hajnalban Las Vegasban végre megkezdődik a csata.