Társoldalunk:

NBA: egy győzelemre került a söpréstől és a címvédéstől a Golden State

2018.06.07. 08:41

A címvédő Golden State Warriors 110-102-re nyert a Cleveland Cavaliers otthonában az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének harmadik felvonásán, magyar idő szerint csütörtök hajnalban, és összesítésben már 3-0-ra vezet az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

A következő felvonást közép-európai idő szerint szombat hajnalban játsszák ugyancsak Clevelandben.

Döntő, 3. mérkőzés:
Cleveland Cavaliers-Golden State Warriors 102-110 (29-28, 29-24, 23-31, 21-27)
legjobb dobók: LeBron James 33 pont, Kevin Love 20, Rodney Hood 15, illetve Kevin Durant 43, Stephen Curry 11

Jól kezdett az első két felvonást elveszítő Cleveland, az 5. percben már 14-4-re vezetett, amire időkéréssel válaszolt a címvédő, és még a negyed vége előtt felzárkózott. Azonban a Cavaliers tudott újítani, és őrizte hol kisebb, hol nagyobb előnyét. A nagyszünetre 58-52-vel vonultak el a csapatok.
A folytatás viszont a vendégeknek sikerült sokkal jobban, és a harmadik negyed elején - először a találkozó folyamán - vezettek (61-62). A különbség minimálisan nőtt csak, és a záró játékrésznek 83-81-gyel vágott neki a Warriors.

The @warriors take 3-0 #NBAFinals lead with 110-102 victory in Game 3! #NBAFinals

NBA (@nba) által megosztott bejegyzés,

A Cleveland tudott fordítani a negyed elején, és innen váltott vezetéssel folytatódott a csata. A hajrát jobban bírta az egyre zártabban védekező címvédő, és a 43 pontig jutó Kevin Durant vezérletével megszerezte a győzelmet. Rajta kívül öten értek el legalább tíz pontot a Warriorsból, igaz, Steph Curry ezúttal csak szenvedett, 10 triplakísérletéből mindössze egy volt sikeres. Visszatért viszont Andre Iguodala, nem is akárhogyan:

@andre takes it STRONG late! #NBAFinals #NBAonABC

NBA (@nba) által megosztott bejegyzés,

A hazaiak sztárja, LeBron James tripla duplát ért el (33 pont, 10 lepattanó, 11 assziszt), de ezúttal ez is kevés volt a sikerhez.
Az NBA-ben soha sem fordult elő, hogy egy csapat fordítani tudjon 0-3-as összesítésről.