Vágólapra másolva!
A tengerentúli profi sportban a közösségi média egy olyan megkerülhetetlen tényező lett, amely időről időre veszélybe sodor valakit. A jégkorongliga (NHL) tulajdonképpen a béke szigete volt a többi bajnoksághoz képest, a játékosok nem igazán keveredtek botrányba. Ezen a nyáron aztán a hokisokat is utolérte a Twitter-átok, amiből aztán minden idők egyik legnagyobb botránya kerekedett, egy játékos pedig csúnyán meg is fizetett érte. Kétségkívül ez volt az NHL holtszezonjának legszámottevőbb eseménye, de nem mehetünk el szó nélkül a magát visszakuncsorgó orosz primadonna, vagy a bajnoki cím után pár nappal lemondó vezetőedző mellett sem. Sok minden történt a Stanley-kupa döntőjének utolsó meccse óta, érdemes ezeket feleleveníteni.

Kanadában szinte nincs olyan ember, aki ne rajongana a jégkorongért. Vitán felül ez a legnépszerűbb sport a világ második legnagyobb országában, és hozzá kell tenni, hogy a kanadai válogatottnak nem is nagyon akad párja.

Az elmúlt öt olyan olimpián, ahol engedték játszani az NHL-es profikat, háromszor kanadai siker született.

Az újraélesztett Világkupát szintén Kanada nyerte 2016-ban, elmondható tehát, hogy ahol a legerősebb nemzeti csapatok versenyeznek, mindig az észak-amerikai együttes győz. De van, ami rettenetesen hiányzik a kanadaiaknak. A jégkorong csúcsa, a Stanley-kupa. Az NHL bajnokának járó trófea legutóbb 1993-ban került Kanadába, azóta kizárólag amerikai csapatok tudták elhódítani, miközben az északi szomszéd klubjai csak négyszer jártak döntőben az elmúlt 25 évben. Némely patinás együttes vicc tárgyává vált az elmúlt 1-2 szezonban, amelyeknél évről évre egy kérdés merül fel: van-e ennél is lejjebb? De akad két olyan is, amely jövőre jó eséllyel véget vethet a böjtnek.

Legfontosabb láncszemét veszítette el a bajnok

A 2017-18-as év örökké emlékezetes marad az észak-amerikai hokiliga (NHL) történetében. Az újonc Vegas Golden Knights csapata mindenkit elkápráztatva megnyerte a nyugati főcsoportot, és bejutott a döntőbe, ott azonban a Washington már túl nagy falat volt. A bajnokság elmúlt szűk másfél évtizedének egyik legemblematikusabb figurája, Alekszander Ovecskin feljutott a csúcsra, pont akkor, amikor már mindenki legyintett rá, hogy túl van a fénykorán, soha nem fogja megnyerni a Stanley-kupát.

Az orosz szupersztár azonban a rájátszásban élete talán legérettebb játékát hozta, a végén pedig nem maradhatott el a katarzis.

Ehhez persze kellettek megfelelő társak is, akik most meg is kapták a megérdemelt fizetésemelésüket. A hátvéd John Carlson a következő nyolc évben 64 millió dollárt fog keresni, a verőember Tom Wilson pedig hat év alatt 31 millió dollárral lesz gazdagabb. Sokan azt mondják, ez a nyár legostobább szerződése, Wilson ugyanis hokizni csak egy kicsit tud, ellenben szívesen gyalulja jégbe vagy a palánkba az ellenfelet. Hasonló kaliberű játékos még soha nem kapott ennyi pénzt.

A Washington játékoskerete tehát nem sokat változott, az edzői stáb viszont annál inkább. A kupagyőzelem után nem sokkal Barry Trotz vezetőedző szinte a semmiből jelentette be, hogy lemond. A trénerről mindenki tudja, hogy az egyik legjobb a szakmában, mégis arcpirítóan alulfizették Washingtonban (évi másfél millió dollárt keresett friss bajnokként, miközben a New York Rangers újonc vezetőedzője 2,4-et). Amikor Trotz szeretett volna magának emelést, a vezetőség néhány extra zöldhasúval akarta kiszúrni a szemét, így az edzőnek nem maradt más választása, mint lelépni.

A jó edzők után koslató csapatok közül végül a New York Islanders lett a befutó,

ahol öt évre végül 25 millióért írt alá. Más kérdés, hogy kupát itt biztosan nem fog nyerni, főleg miután a Szigetlakók legjobba, John Tavares lelépett, de erről később.

Soha nem látott mélységben a kanadai csapatok

A Montreal Canadiens az NHL történetének legsikeresebb klubja. Most nem mennénk bele, micsoda legendák játszottak a csapat színeiben, a lényeg az, hogy az elmúlt időszakban borzalmas lejtmenetbe kezdett a „Habs”. Pedig négy éve még kupaesélyes csapatként beszéltek a Montrealról, hiszen adott volt egy klasszis kapus (Carey Price), egy kiváló védő (PK Subban), és egy remek gólvágó (Max Pacioretty).

Price azonban borzalmasan sérülékeny, Subban a csapategységet rombolja, Pacioretty pedig elöl egyedül kevés.

A menedzsment összes lépése balul sült el, így nemhogy megfelelő támogatást nem sikerült a sztárok köré varázsolni, de rendesen le is épült a csapat, a csereberének még Subban is áldozatul esett (felkészül Pacioretty). Óriási a káosz a quebecieknél, és nehéz elképzelni, hogy ez javuljon a közeljövőben.

Max Pacioretty és Carey Price is csak szenved Montrealban Forrás: AFP/2017 Getty Images/Minas Panagiotakis

Mintegy 100 kilométerrel arrébb, Ottawában sem rózsásabb a helyzet, sőt! Azok után, hogy a Senators 2017-ben egy győzelemmel maradt le a fináléról, a következő idényben ami csak lehetett, rosszra fordult. Pierre Dorion általános igazgató még az ősz folyamán megszerezte a Colorado centerét, Matt Duchene-t, ekkor azonban valami csúnyán eltört.

A Sens a következő 28 meccséből 19-et elveszített, végül lemaradt a rájátszásról is.

Arról is lehetett hallani, hogy a csapat teljes újjáépítésbe kezd, ezért szívesen elcserélné kapitányát, Erik Karlssont is. A fantasztikus bekk végül maradt, nyár elején azonban kirobbant az NBA-hez hasonló Twitter-botrány.

Történt ugyanis, hogy a Senators csatárának, Mike Hoffmannak a menyasszonya, bizonyos Monika Caryk több kamuprofilt is létrehozott, amelyekkel súlyosan sértegette Karlssont és az ő párját, Melindát. És hogy ezek mennyire nem „az én apukám az erősebb” stílusú beszólások voltak:

Caryk azon élcelődött, hogy Melinda márciusban elvetélt a pár első babájával, de fenyegette is a nőt, miközben Eriket sem kímélte, és azt kívánta, bárcsak kettétörné valaki a lábait, hogy véget érjen a karrierje.

Erik Karlsson (balra) és Mike Hoffman itt még együtt örültek a góloknak. A kép majdnem hároméves, azóta rengeteg minden változott Forrás: AFP/2015 Getty Images/Jana Chytilova/Freestyle Photo

Amikor fény derült arra, ki használja a felhasználói fiókokat, a csapatnak lépnie kellett. Dorion végül San Joséba cserélte Hoffmant két zsák szotyiért, de ott sem tartottak rá igényt, a végállomás Florida lett a gólvágó számára. Kérdés, ott mennyire látják majd szívesen a „problémás” menyasszonyával együtt.

Toronto és Winnipeg lehet a megmentő

Van azonban két csapat, amelyben reménykedhetnek a kanadaiak. A már említett kettőn kívül a Vancouver éppen újjáépül, Edmontonban még mindig képtelenek ütőképes csapatot rakni Connor McDavid köré, a Calgary pedig igazi sötét ló. A Winnipeg és a Toronto jelenleg jóval előrébb tart. A Jets tavaly végre berobbant, miután a rengeteg tehetséges fiatal egyszerre tudott szintet lépni, így meg sem állt a nyugati főcsoport döntőjéig.

A keret továbbra is együtt, ráadásul mindenki a legjobb korban van, minden adott lehet akár egy kupadöntőhöz.

A Toronto ugyan tavaly és tavalyelőtt is elhasalt a rájátszás első körében, de a Maple Leafs is a fiatalokra épít, akik pont az ilyen szériák alatt fejlődnek igazán. A csapat már a tavalyi kerettel is veszélyes lehetett volna a következő szezonban, de a vezetés nem akarta a véletlenre bízni a dolgot, így a klub megszerezte a nyári szabadügynökpiac legnagyobb sztárját, John Tavarest, aki nem mellesleg torontói születésű, és gyerekkora óta Leafs-drukker.

Aki miatt minden torontói vágja a centit az NHL rajtjáig Forrás: NHL.com

Vele, valamint a három ifjú titánnal, Auston Matthewszal, Mitch Marnerrel és William Nylanderrel (amint megkapja az új szerződését) a Toronto lehet a szezon egyik legizgalmasabb csapata, a helyiek pedig joggal reménykedhetnek abban, hogy az 1967 óta tartó kupaínség néhány éven belül véget érhet.

Visszasírta magát az orosz szupersztár

Ilja Kovalcsuk vitán felül az egyik legtehetségesebb játékos, aki az ezredforduló óta megjárta az NHL-t. És ott van a legmegosztóbbak között is. Az amerikai pályafutását Atlantában kezdte, ahol nem sok sót evett meg, bár ő a liga legjobbjai közé tartozott. A sorozatos kudarcok miatt kisírta magának, hogy a Trashers elcserélje, így New Jersey-be került, ahol a második teljes évében döntőt játszott. Ott a Los Angeles Kings erősebbnek bizonyult, Kovalcsuk pedig ismét elkeseredett. Az NHL-sztrájk alatt Oroszországban játszott az SZKA Szentpétervár együttesében, majd amikor újraindult a tengerentúli liga, visszament New Jersey-be.

A Devils viszont nem jutott rájátszásba, az orosz szélsőnél pedig betelt a pohár, és 30 évesen bejelentette visszavonulását – az NHL-től.

Négy nappal később aláírt az SZKA-hoz, ahol 2013 és 2018 között két bajnoki címet nyert, miközben örült annak, hogy otthon játszhatott.

Kovalcsuk olimpiai bajnokként tér vissza az Egyesült Államokba Forrás: Sputnik/Alexey Filippov

Ráadásul így részt vehetett a phjongcshangi olimpián, ahol aranyérmet nyert az orosz (elnézést, Olimpiai Sportolók Oroszországból) csapattal. Az utóbbi időben egyre többet hangoztatta, hogy szeretne visszatérni az NHL-be, amibe mind a 31 csapatnak bele kellett egyeznie. Végül ez megtörtént, a Los Angeles pedig úgy gondolta, hasznát tudja venni az immáron 35 éves gólvágónak, így megszületett az egy évre szóló, 6,5 millió dolláros egyezség. Érdemes lesz figyelemmel kísérni, miként tudja felvenni újra az NHL ritmusát az öreg Ilja.

Buffalóban a gyerekek vették át az irányítást

Rasmus Dahlin nevét mindenki jegyezze meg! A 18 éves svéd hátvéd volt az első kiválasztott a 2018-as újoncbörzén, és a Buffalo Sabres volt az a szerencsés csapat, amelyik lecsaphatott rá. Az elmúlt évtized legtehetségesebb bekkjének tartják, aki 17 évesen már mindenki őrületbe kergetett a svéd felnőtt bajnokságban.

Hogy mennyire került jó helyre, az más tészta. Buffalóban ugyanis a 21 éves Jack Eichel az úr. Olyannyira, hogy az amerikai csatár tavaly, mindössze másfél profi szezon után ultimátumot adott a vezetőségnek: ő bizony nem ír alá, ha Dan Bylsma marad az edző. Jobb helyeken ilyenkor nevetve kivágják a játékost, de mivel Buffalóban megmentőként tekintenek rá, végül Bylsmától köszöntek el. Idén nyáron Ryan O'Reillyt is elcserélte a Sabres, így Eichelnek jóval több játéklehetőség jut majd. Kérdés, mi lesz akkor, ha a reflektorfényt meg kell osztania Dahlinnal.

De nemcsak ez, hanem megannyi más is foglalkoztatja a rajongókat. Rendkívül izgalmas szezonnak nézünk elébe, szinte lehetetlen megmondani, a végén melyik csapat örülhet majd. Lesz-e címvédés? Idén is tehet-e csodát a Vegas? Mi lesz a kanadai csapatokkal, hogy válnak be az új igazolások? Már csak alig két hónap, és meglátjuk.