Társoldalunk:

Bejön ez a pályaszéli ülőhely? Négymillióért megszerezheti!

2018.08.10. 09:03

A San Francisco 49ers nagy reményekkel vág neki a következő NFL-idénynek, ugyanis a fiatal irányító, Jimmy Garoppolo egészen kiválóan játszott a tavalyi év végén. A fiatal és izgalmas csapat idén akár a rájátszásba is odaérhet, így hát az "otthonuk", azaz a Levi's Stadium is igyekszik tartani a lépést az együttessel.

A 2014-ben megnyílt kompleum ettől az évtől megnyitja az IdentoGO Field Clubot, ami egy impozáns pályaszéli szektort jelent. Illetve nem is szektor ez, inkább csak egy széksor, amelyből tényleg testközelből élheti át a szurkoló a mérkőzéseket. Az ülőhelyek pedig nem szűkölködnek a luxusban.

Értelemszerűen nem olcsó az élmény, egy-egy szék ára a teljes szezonra 15000 dollár, mintegy 4 200 000 forint. Tegyük hozzá, a csapatok egy évben 8 mérkőzést játszanak hazai pályán, azaz egy mérkőzés több mint félmillió forintnyi dollárba kerül. Ez persze a Szilícium-völgy lakóinak nem olyan nagy tétel, így hát nem meglepő, hogy az összes hely elkelt két hét alatt.