Társoldalunk:

Beckham Jr. lett a liga legjobban fizetett elkapója

2018.08.28. 11:29

Odell Beckham Jr., a New York Giants játékosa lett az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) legjobban fizetett elkapója.

A 25 éves játékos öt évvel hosszabbította meg a soron következő idény végén lejáró szerződését, ennek értelmében ez idő alatt 95 millió dollárt tehet majd zsebre, ebből pedig 65 millió dollárt garantáltan, azaz esetleges sérülése vagy elcserélése esetén is megkap. Beckham 19 millió dolláros éves járandósága kétmillióval több, mint a posztján az eddigi listavezető Antonio Brown (Pittsburgh Steelers) fizetése.

Nincs nála jobban kereső elkapó most az NFL-benForrás: AFP/2018 Getty Images/Gregory Shamus

Az egykezes elkapásairól elhíresült klasszis pályafutása eddigi négy szezonjában összesen 313 labdát kapott el, amelyekkel 4242 yardot, s közte 38 touchdownt szerzett. Beckham az előző idényben bokasérülés miatt mindössze négy mérkőzésen tudott pályára lépni.