Vágólapra másolva!
Sokáig úgy tűnt, az irányítók klasszisteljesítményeiről fog szólni az NFL 14. játékhete, aztán jött a Miami Dolphins-New England Patriots csoportmeccs hajrája, ami mindent felülírt. Pedig Tom Brady és Aaron Rodgers is rekordot döntött, Patrick Mahomes olyat dobott, mint még soha senki, a New Orleans jolly jokere, Taysom Hill is történelmi tettet hajtott végre. Nem is beszélve a Dallas Cowboys-Philadelphia Eagles rangadó végjátékáról, vagy a rúgók, már-már megszokottá vált bénázásairól.

Miami Miracle

Miami nem tartozik Tom Brady kedvenc városai közé, a Patriots klasszis irányítója többször is megégett már Floridában, és az örökmérlege sem a legjobb idegenben a Dolphins ellen. Ez a találkozó viszont jobban indult, Brady a második negyedben kiosztotta pályafutása 580. touchdownpasszát, amivel az alapszakasz és a rájátszásmeccsek összességét nézve megelőzte Peyton Manninget.

A Dolphins viszont végig ott loholt ellenfele nyakán és akkor sem esett kétségbe, amikor 16 másodperccel a vége előtt ötpontos hátrányba került. A hazai csapatnak az utolsó játékkal 69 yardot kellett volna megtennie a győzelemért, itt néhányan biztosan Hail Mary passzt (az irányító feldobja a labdát a célterület felé, aztán imádkozik, hogy egy csapattársa kapja el) választottak volna, de a Miami inkább az oldalpasszokkal próbálkozott. A szabályok szerint ugyanis egyetlen előre passz mellett akárhányszor lehet oldalra, vagy hátrafelé tenni a labdát, de egy jól felkészült védelem ellen általában ez is hatástalan. Nos, a New Englandé nem volt az, amit a Dolphins futója, Kenyan Drake megbüntetett.

Ez az NFL és az AFL 1970-es egyesülése óta a leghosszabb győztes játék, hasonlóra 15 évvel ezelőtt volt példa. Akkor a New Orleans Saints is végrehajtott egy ugyanilyen figurát, amivel egyetlen pontra jött fel a Jacksonville ellen.

Azonban a rúgó, John Carney kihagyta az extrapontot, nem lett meg az egyenlítés, így gyakorlatilag teljesen jelentéktelenné vált az a teljesítmény.

Az akkor a Saints playoffjába került, most viszont a Miami pontosan ezzel tartotta életben a reményeit. A lefújás után néhány perccel már a jelenetsor neve is megvolt, Miami Miracle, ami önmagáért beszél.

Rekordhalmozó irányítók

Brady fantasztikus mérföldkövéről volt már szó, jöjjön most egy olyan csúcs, amely az ő nevéhez fűzödött, de Aaron Rogers átadta a múltnak. A Green Bay Packers klasszisa híres arról, mennyire vigyáz a labdára, kerüli a kockázatos passzokat, igaz ez az idei évére is, ami egyébként magához képest meglehetősen pocsékul alakul. Az Atlanta Falcons ellen nem hozott extrát, igaz, nem is volt rá szükség. A labdát most sem adta el, a harmadik negyedben, Randall Cobbnak odarajzolt TD-passza pedig zsinórban a 359. passzkísérlete volt, amivel nem dobott interceptiont, ezzel megdöntötte Brady korábbi rekordját.

A New Orleans csereirányítója, Taysom Hill igazi jolly joker, annyira sokoldalú. Passzolásra nem nagyon használja Sean Payton (minek, ha van Drew Brees), ellenben futásnál, elkapásoknál, sőt, a speciális egységben is bevethető. Utóbbiban egyébként bérelt helye van, olykor ő a visszahordó, ezúttal viszont hihetetlen robbanékonyságának és remek ütemérzékének köszönhetően egy puntot blokkolt. Ezzel ő lett az NFL történetének első irányítója, aki ezt elmondhatja magáról.

A Buffalo Bills újonca, Josh Allen sem feltétlenül a passzjátékban jeleskedik, lábbal viszont félelmetesen gyors. Idén ő a csapatának legeredményesebb futója (irányítóként ez elképesztően ritka), a legutóbbi hetekben pedig running backeket megszégyenítő ütemben termeli a yardokat. A New York Jets ellen 101-ig jutott, amivel zsinórban a harmadik héten végzett minimum 99-cel. Ez már önmagában is csúcs, ráadásul megdöntötte a szintén a futásairól elhíresül Michael Vick rekordját, immáron neki van a legtöbb futott yardja egy hárommeccses periódus alatt.

Josh Allen ha kézzel nem is, lábbal már van olyan jó, mint anno Michael Vick Forrás: NFL on ESPN

A Kansas City Chiefs másodéves irányítója, Patrick Mahomes rohamléptekkel közelít az MVP-cím felé, Drew Brees és Todd Gurley is megtorpant ebben a versenyben. Mahomes elképesztő önbizalommal és lazasággal játszik, olyanokat enged meg magának, amit néha még a legnagyobbak sem. Íme egy olyan passz, amikor jobbra néz, de balra passzol, hasonlót talán még nem is láttunk soha.

Másik mániája a sok keresztpassz, amitől az edzők falra másznak, de egy ilyen ösztönös zseninél ezt el lehet nézni. Tyreek Hillnek kiosztott labdája végül egyenlítést és hosszabbítást ért a Chiefsnek, amely aztán a győzelmet is megszerezte.

Adakozó kedvű irányítók

A karácsony szelleme több QB-t is megérintett ebben a fordulóban. Néhányuknak szinte teljesen mindegy volt, kinek adnak touchdownpasszt, legyen az csapattárs, vagy ellenfél.

Matt Ryan számára rémálom az egész idény, ő hiába játszott jól, a védelme sokszor cserben hagyta. Az utóbbi hetekben viszont már ő is elengedte ezt a szezont, osztogat ő bárkinek, csak kapják el a labdáját, az sem baj, ha a rivális csinál belőle hatpontost.

Mark Sanchez, a 2010-es évek egyik legnagyobb bohóca okkal volt eddig csapat nélkül, a Washington aztán Alex Smith sérülése miatt kényszerből szerződtette cserének, de Colt McCoy is kidőlt, így Mr. Buttfumble újra pályára került. És ha már ez így történt, gondokoskodott arról, hogy senkinek se okozzon meglepetést, ugyanolyan pocsékul játszott, mint régen, aminek az ellenfél örült a legjobban.

Josh Rosen sem akart kimaradni az ajándékozásból, az Arizona újonca a Detroit védőjét, Darius Slayt lepte meg egy remek passzal.

Nem ért még el mindenkit a karácsonyi hangulat, a Tampa Bay irányítója, Jameis Winston majdnem átharapta a centere, Ryan Jensen torkát.

Már megint a rúgók

Ez a szezon a legtöbb rúgót még évek múlva is kísérteni fogja rémálmaiban, rengeteg meccset buktak el a csapatok a saját kickerük bénázása miatt.

Chris Boswell például fenékre ült ahelyett, hogy értékesítette volna az egyenlítőnek szánt mezőnygólt, így szégyen szemre a Pittsburgh kikapott az amúgy csak a vereségek gyűjtése miatt pályára lépő Oaklandtől.

A már említett Chiefs is majdnem megégett Harrison Butker bénázása miatt.

A Bills rúgója, Steven Hauschka pedig úgy gondolta, ha már az ő szerepköre hasonlít a leginkább egy európai focistáéra, akkor megpróbálkozik egy becsúszó szereléssel.

Ez azonban nem nyerte el a New York Jets játékosainak tetszését, akik később blokkolták, majd meg is büntették rendesen.

Már megint az elkapások

JuJu Smith-Schuster balettmutatványa az egész forduló egyik legszebb jelenete:

A Dallas-Philadelphia csoportrangadón a címvédő Eaglesnek életbevágó lett volna, hogy nyerjen és maradjon esélye a rájátszásra, de a Cowboys idény közben megszerzett elkapójának, Amari Coopernek más tervei voltak. 10 elkapással, 217 yarddal és három touchdownnal zárt, a meccs utolsó jelenete pedig a hosszabbításban megszerzett győztes hatpontosa volt, némi zsonglőrködéssel fűszerezve.

A forduló rangadóján a Chicago Bears teljesen megfojtotta az eddig megállíthatatlannak hitt Los Angeles Rams támadógépezetét, a vendégek irányítója, Jared Goff négyszer is eladta a labdát. A hazaiak QB-je, Mitch Trubisky sem volt sokkal pontosabb, de legalább volt egy hatpontos átadása, amit a támadófalember Bradley Sowell húzott be.

Néhány csapatra ráférne az erősítés elkapófronton, és mi tudunk is egy jelentkezőt. Az alábbi névtelen hős, a Los Angeles Chargers-Cincinnati Benglas "nyalókás" embere remek mozdulattal húzta be Jeff Driskel homályát.

Eredmények, alapszakasz, 14. játékhét:
Dallas Cowboys-Philadelphia Eagles 29-23 - hosszabbítás után
Chicago Bears-Los Angeles Rams 15-6
Los Angeles Chargers-Cincinnati Bengals 26-21
San Francisco 49ers-Denver Broncos 20-14
Arizona Cardinals-Detroit Lions 3-17
Oakland Raiders-Pittsburgh Steelers 24-21
Buffalo Bills-New York Jets 23-27
Cleveland Browns-Carolina Panthers 26-20
Green Bay Packers-Atlanta Falcons 34-20
Houston Texans-Indianapolis Colts 21-24
Kansas City Chiefs-Baltimore Ravens 27-24 - hosszabbítás után
Miami Dolphins-New England Patriots 34-33
Tampa Bay Buccaneers-New Orleans Saints 14-28
Washington Redskins-New York Giants 16-40
csütörtökön játszották:
Tennessee Titans-Jacksonville Jaguars 30-9