Vágólapra másolva!
Két magyar indult, ráadásul ugyanabban a számban a sanghaji vizes vb utolsó előtti napjának úszóselejtezőiben: Kis Gergő bejutott az 1500 méteres férfi gyors döntőjébe, elképesztően nagy országos csúccsal. Gyurta Gergelynek viszont nem sikerült beverekednie magát a nyolcas a legjobb nyolc közé.

Kis csaknem kilenc másodpercet javítva a június elején, Barcelonában elért idején (15:01.43 perc) fölényesen nyert előfutamában, összesítésben pedig a második legjobb teljesítmény tulajdonosaként lett tagja a vasárnap esti döntő mezőnyének. Az új magyar rekord - a 15 perces határ átlépése után: - 14:52.72 perc.

"Jól sikerült, nagyon örülök neki, bár úgy 1100 méternél fáradtságot éreztem, szerencsére aztán túlléptem ezen. Az utolsó négyszázat a döntőben majd még meg kell nyomnom. Attól viszont nem vagyok boldog, hogy középről kell rajtolnom, én sokkal jobban szeretem a szélső pályákat, de hát ez van" - kommentálta matinés úszását Kis, aki 800 gyorson világbajnoki bronzérmet szerzett Sanghajban.

Gyurta Gergely egyéni csúcsától elmaradva 15:22.50 perc alatt ért célba, és összesítésben a huszadik lett.