Vágólapra másolva!
Gyurinovics Fanni tizenhárom évesen ott lehet a decemberi, dohai rövidpályás úszó-világbajnokságon, Kiss László szövetségi kapitány ugyanis úgy gondolja, az eddig 43 korosztályos rekordot javító tehetség a nagyoktól még többet tanulhat.

A pályafutása alatt eddig 43 korosztályos rekordot döntő 13 éves Gyurinovics Fanni decemberben már a felnőtteket is meglepheti, Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya ugyanis úgy döntött, hogy Késely Ajnával együtt elindítja a dohai rövidpályás világbajnokságon.

Gyurinovics önbizalmára jellemző, hogy a serdülő bajnokságon elért hat győzelme és a rekordesője után mosolyogva arról beszélt, hogy gyors- vagy vegyes úszóként olimpiai bajnok szeretne lenni.

Gyurinovics Fanni álma, hogy olimpiai bajnok legyen Forrás: Új Európa Alapítvány

"Bajáról indulva, Kiskunhalast és Pécset megjárva jutott el Fanni a Jövő SC-be, és csak onnan került tavaly az UTE úszói közé, a Gyurta fivérek, Sztankovics Anna és Kiss Nikoletta táraságába. Úszni Hosszú Katinka nagypapája tanította meg, nevelőedzője jó barátom és utcaszomszédom Kiss József volt, Pécsen pedig Anatolij Petrov mesteredző, Jakabos Zsuzsanna korábbi mestere csiszolta a tudását" - nyilatkozta a Telekom Sporthír Szolgálatnak édesapja, Gyurinovics Zsolt.

"Akkor voltunk embert próbáló helyzetben, amikor két és fél éven át, nap, mint nap Bajáról Kiskunhalasra jártunk, Novotny Attila edzéseire. Egy ideig számoltuk a feleségemmel, hogy a 125 kilométeres autózások mennyibe is kerülnek. Aztán, amikor egy napon hárommillió forint került az összeadás végére, letettük a papírt és a ceruzát, és inkább abban kezdtünk reménykedni, hogy az eredményességért járó támogatások egyszer majd helyre billentik a mérleget. Már az is előrelépést jelent, hogy Fanni bekerült a Gerevich sportösztöndíjasai közé."

A legnagyobb elismerést azonban az jelentheti Gyurinovics Fanni és a Kőbánya SC-ben úszó Késely Ajna számára, hogy Kiss László szövetségi kapitány mindkettőjüket elindítja a dohai rövidpályás világbajnokságon.

"Az eredményeikkel, a szorgalmukkal és a tehetségükkel mindenképpen rászolgáltak a szereplésre. Sokat tanulhatnak, ott lehetnek a nagyok közvetlen közelében és kellő bátorsággal még jó időket is úszhatnak" - hangsúlyozta Kiss.