Vágólapra másolva!

Putyin miatt magyarázkodik az úszószövetség

A Nemzetközi Úszószövetség magyarázkodásra kényszerült, miután a legmagasabb elismerésében részesítette Vlagyimir Putyin orosz elnököt.         

A FINA pénteki állásfoglalása szerint a kitüntetés odaítélésének semmi köze a politikához, az kizárólag a sporttal kapcsolatos elismerés - reagált az éles kritikákra Cornel Marculescu, a vizes sportágakat tömörítő világszövetség ügyvezető igazgatója a Reutersnek adott szingapúri nyilatkozatában. Marculescu egyúttal visszautasította a Putyin kitüntetése kapcsán a FINA címére érkezett bírálatokat, köztük az amerikai úszóedzők szövetségének kritikáját.

"Nem először fordul elő, hogy a legmagasabb pozícióban lévő embereket is díjazunk, államfőket vagy éppen városok polgármestereit" - jelentette ki az ügyvezető igazgató, hozzáfűzve, általában is igaz, hogy a FINA a csúcskitüntetést minden olyan színhelynek odaítéli, ahol nagy bajnokságot rendeznek, Oroszország pedig Kazanyban ad otthont a 2015-ös vizes vb-nek.

Csaknem három hete az AP amerikai hírügynökség a FINA-elismerésről hírt adva megjegyezte: Putyin annak ellenére kapta meg a kitüntetést, hogy Oroszországot versenyzői doppingeseteinek sorozata miatt akár ki is zárhatják a vizes sportok szereplői közül.