Vágólapra másolva!
Sportszerűen és udvariasan kommentálta az Európa legjobb ifjúsági sportolójának szombaton megválasztott olasz Simone Sabbioni elsőségét Szilágyi Liliána, aki azzal dicsekedhet, hogy tagja lehetett a jelöltek ötös döntőjének.

"Nagyszerű dolognak tartom, hogy a korosztályomban kimagasló teljesítményt nyújtó európai sportolók között Magyarországot képviselve az első öt között végeztem, ráadásul éppen azon a héten, amikor a 18. születésnapomhoz érkeztem" - mondta az ifjú úszó.

"Különleges ajándék lett volna, ha én vehetem át a fődíjat, de most annak is őszintén örülni tudok, hogy az első helyet egy úszó társam érdemelte ki. Akit ráadásul még ismerek is a nankingi ifjúsági olimpiáról, sőt, Kínában közös élményekben is volt részünk" - nyilatkozta a Kőbánya SC kétszeres ifjúsági olimpiai bajnoka, aki a 200 méteres pillangóúszásban ott elért 2:06.59 perces remek idejével az óta is a nagymedencés világranglista harmadik helyezettje. Nem az ifjúságiak, hanem a felnőttek mezőnyében.

Lilu az idei versenyévadját már most is az eddigi legjobbjának mondhatja, noha a december 3-án kezdődő dohai rövid pályás világbajnokságon még javíthat a mérlegén.

"Szeretnék Turi Györggyel, a mesteremmel a lehető legjobban együttműködve, illetve egymást ismét jól kiegészítve a legtöbbet kihozni magamból az év utolsó nagy erőpróbáján. Az 50, a 100 és a 200 méteres pillangón három lehetőség áll előttem, és én úgy szeretnék Dohától elbúcsúzni, hogy az edzői tanácsokat megfogadva, és nagyot küzdve igazán jót sikerült versenyeznem."

Nankingban rekordokat döntött, még is azt mondja, hogy távolról sem volt hibátlan az úszása, sem technikailag, sem taktikailag.

"A felvételeket nézve nehezen tudtam rájönni arra, hogy mitől is tudtam olyan gyorsan úszni. Nanking óta folyamatosan azon dolgozunk az edzőmmel és a segítőtársaival, hogy a legapróbb hibákat is kiküszöböljük, mert a legszebb álmaink a jövő évi világbajnokságon, és a második olimpiámon csak így valósulhatnak meg. Nem vagyok egy mintaszerűen edző úszó, ezért nem is lehet könnyű velem, de Gyuri bácsival ezt az akadályt is le fogjuk küzdeni."

A jelenlegi legjobb magyar női pillangózóra más feladatok is várnak. Jövőre érettségizik, azonnal utána sikerrel szeretne felvételizni a jogi egyetemre, a kazanyi világbajnokságon pedig olimpiai kvótát szerezni.

Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter