Vágólapra másolva!
Folytatták a remeklést a magyar úszók a netánjai rövidpályás Európa-bajnokságon, Hosszú Katinka 200 m háton és 100 m vegyesen, Cseh László 200 m vegyesen győzött. A magyar küldöttség így nyolc aranynál és két ezüstnél tart.

Hosszú 1:59.95 perces Európa-bajnoki rekorddal jutott be a délutáni döntőbe 200 m háton, ahol tovább faragott ezen az időn, és nagy fölénnyel, de saját, 1:59.23-as világcsúcsától némileg elmaradva, 1:59.84 perces eredménnyel nyert.

És ezzel még nem volt vége a Hosszú-shownak, mivel 100 m vegyesen is indult, ráadásul nem elég, hogy aranyat nyert, de még a tavaly decemberi dohai vébén elért 56.70 másodperces világcsúcsát is megjavította három századdal.

Kárpótolta a közönséget a világrekorddal

"Nem nagyon emlékszem a 100 vegyesre, ami jó, mert azt jelenti, hogy arra koncentráltam, amit csináltam. Ilyenkor tudom magamból a legtöbbet kihozni. A 200 hátra emlékszem, ott nem voltak annyira jók a fordulóim, sajnos rövidpályán, ha elrontja a fordulókat az ember, akkor vissza kell utána szerezni a sebességet. Úgy éreztem, hogy a közönség is csalódott volt, hogy nem sikerült a világcsúcs, ezért is jó, hogy 100 vegyesen összejött, mert ezzel kárpótoltam őket" - nyilatkozott Hosszú Katinka, aki négy aranynál tart az Eb-n, mivel korábban 400 vegyesen és 100 háton is elsőként végzett.

Amikor Hosszú Katinka vízbe ugrik, oda is adhatjuk neki az aranyérmet Forrás: MTI/EPA/Abir Szultan

Cseh Lászlónak a 100 pillangó révén már volt egy aranya az Eb-n, és ehhez most hozzátett egy újabbat, miután 200 vegyesen maga mögé utasította a mezőnyt. A 30. születésnapját csütörtökön ünneplő Cseh 1:51.36 perces Európa-csúccsal végzett magabiztosan az élen, amivel az osztrák Markus Rogan 2009-ben elért, 1:51.72-es rekordját adva át a múltnak.

Mégis érdemes erőltetni a vegyest?

"Reggel nem voltam biztos magamban, de ez az úszás olyan volt, mint egy álom. Az utóbbi időben a 200 m vegyes nem igazán ment jól, úgy voltam vele, hogy nem igazán kell erőltetni, de úgy látszik, mégis lehet. Az volt a kérdés, hogy mellen utol tudnak-e érni, de szerencsére nem tudtak, innen már csak az volt a kérdés, hogy milyen időm lesz" - értékelt Cseh a verseny után.

"Voltak kis démonjai, hogy nem sikerül a dolog, de én biztos voltam benne, hogy menni fog. A démonok abból erednek, hogy voltak rossz emlékei a 200 m vegyessel kapcsolatban, mert itt néha egy-egy apró mozdulat is elég, hogy ne sikerüljön a győzelem. A lelke most már viszont nagyon kisimult, és a felkészülés is nagyon jól sikerült" - nyilatkozta Plagányi Zsolt, Cseh László edzője.

Cseh László útban az újabb Eb-arany felé Forrás: MTI/EPA/Abir Szultan

Gyurta is döntőben úszik szombaton

Pénteken még egy döntőben voltunk érdekeltek, 200 m női pillangón Jakabos Zsuzsanna ötödik, Szilágyi Liliána hatodik lett. "Szándékosan erősen kezdtem, bár a részidőt nem láttam. A vége nem esett jól, de kiúsztam magam. Elégedett vagyok az időmmel, ez most az ötödik helyre volt elég. Megpróbáltam a maximumot kihozni magamból" - nyilatkozta Jakabos.

Gyurta Dániel 100 m mellen bejutott a döntőbe, miután az elődöntőben összesítésben a hetedik helyet szerezte meg 57.94 másodperces idővel. Takács Krisztián is kapott egy lehetőséget, miután egy belga versenyző visszalépése után első számú tartalékból elődöntőssé lépett elő 50 m gyorson, de 21.51 másodperces ideje a 10. helyhez volt csak elég, így nem került a fináléba.

Nem Hosszú Katinka volt az egyetlen, aki világcsúcsot úszott pénteken, az olasz Gregorio Paltrinieri 1500 gyorson állított fel új rekordot.

eredmények, férfiak, 50 m gyors:
1. Jevgenyij Szedov (Oroszország) 20.87 mp
2. Marco Orsi (Olaszország) 20.92
3. Sebastian Szczepanski (Lengyelország) 21.21

100 m hát:
1. Radoslaw Kawecki (Lengyelország) 49.64 mp
2. Sztanyiszlav Donyec (Oroszország) 50.30
3. Christoph Walker-Hebborn (Nagy-Britannia) 50.35

200 m vegyes:
1. CSEH LÁSZLÓ 1:51.36 perc
2. Philip Heintz (Németország) 1:53.21
3. Diogo Filipe Carvalho (Portugália) 1:53.45

1500 m gyors:
1. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 14:08.06 perc - világcsúcs
2. Gabriele Detti (Olaszország) 14:18.00
3. Henrik Christiansen (Norvégia) 14:23.60

nők, 100 m gyors:
1. Sarah Sjöström (Svédország) 51.37 másodperc
2. Ranomi Kromowidjojo (Hollandia) 51.59
3. Veronika Popova (Oroszország) 52.02

100 m vegyes:
1.
HOSSZÚ KATINKA 56.67 másodperc - világcsúcs
2. Siobhan-Marie O'Connor (Nagy-Britannia) 57.65
3. Marrit Steenbergen (Hollandia) 59.00

200 m hát:
1. HOSSZÚ KATINKA 1:59.84 perc
2. Darija Jusztinova (Oroszország) 2:01.57
3. Eyglo Osk Gustafsdottir (Izland) 2:03.53

200 m pillangó:
1. Franziska Hentke (Németország) 2:03.01 perc
2. Lara Grangeon (Franciaország) 2:03.85
3. Alessia Polieri (Olaszország) 2:04.37
...5. JAKABOS ZSUZSANNA 2:05.16
...6. SZILÁGYI LILIÁNA 2:05.64

4x50 m gyorsváltó:
1. Olaszország 1:36.05 perc
2. Hollandia 1:36.20
3. Oroszország 1:36.62