Cseh László: Jobb megszabadulni a csalóktól

Netánja, 2015. december 3. Cseh László a netánjai rövidpályás úszó Európa-bajnokság férfi 100 méteres pillangóúszásának döntője előtt 2015. december 3-án. (MTI/EPA/Abir Szultan)
Vágólapra másolva!
Cseh László 2015-ben új klubhoz igazolt, világbajnoki győzelmet aratott, a rövidpályás Európa-bajnokságon triplázott, emellett házasember és 30 éves lett. Reméli, még a 2008-as, három ezüstöt hozó pekinginél is jobb formában lesz a riói olimpián.

"Az olimpia előtti esztendő annál is többet hozott a számomra, mint amire a klub- és az edzőcserém után számítottam, de a legmerészebb terveim megvalósítása így is 2016-ra maradt. Jót tett a lelkemnek a kazanyi világbajnokság, de valójában az egész évad annak minden mozzanatával, és ezért – élén Plagányi Zsolttal, az edzőmmel - az egész stábomnak és az egri klubomnak is köszönettel tartozok. Most

Azaz, hogy a legjobbat. A technikámon van még javítani valóm, és ugyanez igaz a taktikai felkészültségemre is. Fizikailag és mentálisan is erősnek érzem magam, és ha visszagondolok a 2008-as pekingi olimpiára, ahol három számban is ezüstérmet nyertem, azt is kimondhatom, hogy idén az akkori bombaformámat is sikerült felülmúlnom” – nyilatkozta Cseh László a Telekom Sporthír Szolgálatnak.

Idén házasember és 30 éves lett Forrás: Facebook, Cseh László

Az éremgyűjteményét 2003 óta folyamatosan gyarapító magyar úszófenomén hozzászokott ahhoz, hogy a hollétéről napra pontos írásbeli tájékoztatást kell adnia, a doppingellenőrök pedig a versenyeken és a felkészülés időszakában is bármikor és bárhol felkereshetik. Így volt ez 2015-ben is.

"Én mindig is a folyamatos ellenőrzés híve voltam, és igyekeztem a lehető legjobban együttműködni az ellenőrökkel. Mert ez az előírás, és tényleg jobb megszabadulni azoktól, akiket egyszerűen csak csalóknak lehet nevezni. Idén mintha a szokásosnál is többször kellett volna mintát adnom, és bár nem vezetek statisztikát, de az biztos, hogy

Hol a Magyar Antidopping Csoport, hol a FINA megbízásából a WADA képviselője keresett fel. November végén például az esti órákban csengettek be hozzám, és kérték udvariasan, hogy teljesítsem a szokásos kérést. Nem lepne meg, ha jövőre még többször ellenőriznének.”

Már csak az olimpiai arany hiányzik az éremkollekciójából Forrás: MTI/EPA/Abir Szultan

Cseh már a kazanyi világbajnokság után kijelentette, hogy lemond a szokásos háromhetes téli szabadságáról, és az alapozás kezdetéig folyamatosan igyekszik szinten tartani az állóképességét.

"Mint minden olimpiai évben, 2016-ban is lesz Európa-bajnokság a nyári játékok előtt, ami egy kicsit megnehezíti az ideális időzítést. Igyekszünk úgy mesterkedni, hogy a londoni kontinensbajnokságon legalább amolyan fél csúcsformában tudjak versenyezni, és mivel a puskaporral takarékoskodom, Rióban a félből másfél is lehet. Kérdés, hogy mit tervelnek ki az ellenfelek. Az én számaimban minimum három kőkemény vetélytárssal kell kalkulálnom, de

- hangsúlyozta Cseh László, akinek cseppnyi kétsége sincs afelől, hogy a negyedik olimpiáján is a 18-szoros ötkarikás bajnok amerikai Michael Phelps lehet az egyik legnagyobb vetélytársa.