Orbán hívása győzte meg Kiss Lászlót

2016.01.11. 11:16

Az előbb lemondott, majd végül a posztján maradt úszókapitány, Kiss László azt nyilatkozta, a miniszterelnök telefonhívása sokat számított abban, hogy végül úgy döntött, folytatja a munkát.

Orbán Viktor még csütörtökön, az angol kormányfővel, David Cameronnal folytatott tárgyalásai után hívta fel Kiss Lászlót, és arra kérte, gondolja át a döntését, mert az úszóknak szükségük van rá.

Kiss mellett kiállt a Halhatatlanok Társasága, és száztíz úszóedző jelezte nyilatkozatban, hogy azt szeretnék, hogy maradjon, ő pedig úgy érezte, kutya kötelessége folytatni. 

Uszoda nélkül lehet élni, de nem érdemes

„Amikor vasárnap Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke felkeresett, kérésével már nyitott kaput döngetett. Uszoda nélkül ugyan lehet élni, de nem érdemes. Mindenkinek nagyon köszönöm a támogatását. Most az a legfontosabb, hogy béke legyen, mindenki fogjon össze azért, hogy Rióban minél többször hangozzék fel a magyar himnusz” – nyilatkozta Kiss a Népszabadságnak

A kapitány az után mondott le, hogy Hosszú Katinka sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem fogadja el a szövetség által ajánlott 12 milliós szerződést, amit a helyszínen szét is tépett. A sajtótájékoztatón Kiss is ott volt, és most elmondta, azért jelent meg, hogy megegyezzenek Hosszúékkal egy időben, amikor megbeszélhetik a felkészülés részleteit. 

Kiss László végül meggondolta magát

Fotó: Polyak Attila - Origo

Nem érti, miért csinálják ezt most vele

„Annyit megjegyzek: a szövetségi kapitányok általában nem kérnek, hanem kijelölnek időpontot, ás utólag már azt gondolom – elnézést érte –, házhoz mentem a ... Másnap pedig olyan lelkiállapotba kerültem, hogy úgy éreztem, nincs más választásom, mint a lemondás. Pedig Katinkával és edző férjével, Shane Tusuppal mindig kiváló volt a kapcsolatunk. Hogy mást ne mondjak, küzdöttem azért, hogy Shane ott lehessen Katinka mellett a londoni olimpián. Nem értem, miért csinálják ezt most velem” – panaszkodott a kapitány, aki le akarja zárni a mostani ügyet, és hozzátette, rajta nem múlik, hogy Hosszú ott legyen a riói csapatban.