Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka egy arany- és egy ezüstérmet nyert az austini úszóversenyen.

Hosszú a verseny első napján 100 méter gyorson a negyedik, 400 méter gyorson pedig a nyolcadik helyen végzett, de a második nap már sokkal jobban sikerült számára.

400 vegyesen nem volt ellenfele, két és fél másodpercet vert a másodikként célba csapó Becca Mannre. Nem sokkal később 200 háton ugrott vízbe Hosszú, ahol a szám olimpiai címvédője, Missy Franklin is ott volt a mezőnyben, akit sikerült is megelőznie, a versenyt azonban Maya DiRado nyerte. Hosszú a harmadik napon majd 200 méter pillangón, 100 méter háton és 200 méter vegyesen indul.

Útban a győzelem felé 400 vegyesen Forrás: AFP

A szövetség is gratulált neki

Teljesítményéhez a magyar szövetség is gratulált a Facebook-oldalán. A verseny előtt az úszószövetség még meglebegtette, hogy csak akkor adja meg az engedélyt, ha Hosszú felhívja Kiss László szövetségi kapitányt. Később a szövetség engedett, és a hívás nélkül is engedte indulni Hosszút, de kiderült, Kiss már korábban tudott arról, hogy a versenyző elutazott az Egyesült Államokba, annak ellenére, hogy azt mondta, csak Hosszú Facebook-bejegyzéséből értesült az útról.

Az ügy mindenesetre átlépte az országhatárt, és kínos helyzetbe hozta Hosszút, mert a Swimvortex nevű nemzetközi úszóportál azt írta, az alapján, amit a magyar szövetség állít saját versenyzőjéről, Hosszú Katinkáról, a doppingellenes rendszer azon eleme, hogy a sportolók holléte a váratlan ellenőrzések végett mindig ismert legyen, egyszerűen nem működik. A svéd Expressen ezt továbbgörgetve egyenesen doppingvétséget emlegetett, pedig semmi jel nem utal arra, hogy Hosszú megszegte volna a szabályokat.