Vágólapra másolva!
Reagált a Magyar Úszószövetség a Swimvortex nevű nemzetközi úszóportál cikkében szereplő felvetésre, amely szerint a doppingellenes rendszer azon eleme, hogy a sportolók holléte a váratlan ellenőrzések végett mindig ismert legyen, egyszerűen nem működik. Volt olyan lap, amely emiatt doppingvétséget említett Hosszú Katinkával kapcsolatban, de a magyar szövetség egyértelművé tette, hogy az úszónő minden feltételnek megfelelt.

"Amint azt a Magyar Antidopping Csoport is megerősítette,

és bárhol, bármikor rendelkezésre áll a versenyen kívüli ellenőrzésekre. Szövetségünk egyetlen kívánsága, hogy valamennyi válogatott úszó közvetlenül tájékoztassa Kiss László szövetségi kapitányt a versenyprogramjáról, illetve edzőtáborozási elképzeléseiről, ahogy ez a múltban is történt – a kapitány nem más forrásokból kíván erről információkat gyűjteni. Ez egy teljesen egyértelmű elvárása a mesternek, és ennek eddig valamennyi úszó megfelelt" - áll Gyárfás Tamás, a szövetség elnöke Origóhoz eljuttatott közleményében.

Gyárfás a közleményt angol nyelven elküldte a Swimvortex online szerkesztőségének is, mert úgy érezte, ki kell állniuk az igazság mellett.

Gyárfás úgy érezte, ki kell állnia az igazság mellett Forrás: MTI/Kovács Tamás

Külföldön is felkapták az ügyet

A szövetség korábban azért kényszerült magyarázkodásra, mert Kiss László azt mondta, csak a versenyző Facebook-bejegyzéséből tudta meg, hogy elutazott az austini nemzetközi viadalra. Később kiderült, hogy a kapitány már korábban megemlítette, hogy tudja, Hosszú Amerikába utazik, és végül a szövetség is megadta az indulási engedélyt a 2015-ös év sportolójának megválasztott úszónőnek, pedig előtte még meglebegtették, csak akkor kapja meg, ha felhívja Kisst.

A témát mindenesetre külföldön is felkapták, a Swimvortex cikkét továbbgörgetve a svéd Expressen már odáig ment, hogy egyenesen doppingvétséget emlegetett.

Nem lehet megkérdőjelezni az álláspontját

"Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy Katinka minden követelménynek megfelelt a holléti nyilvántartással kapcsolatban, a doppingellenes küzdelemben általa képviselt tiszta és egyértelmű álláspontot – akárcsak a Magyar Úszószövetségét – pedig semmilyen formában nem lehet megkérdőjelezni" - írta Gyárfás, hozzátéve, hogy Hosszú Austin mellett Nizzára és Amiensre is rajtengedélyt kért, amit a szövetség kibocsátott a számára.

Hosszú az austini verseny harmadik napján 200 méter pillangón, 100 méter háton és 200 méter vegyesen indul. Eddig két érmet, egy aranyat és egy ezüstöt nyert.