Vágólapra másolva!
A Jövő bajnokai versennyel vasárnap délelőtt megnyitották a főváros XI. kerületében, a Tüskecsarnok mellett felépült Tüske-uszodát. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint egy új, 10 pályás uszoda jelentősen javítja a létesítményhiánnyal küzdő magyar úszósport helyzetét.

„Akik csak egy kicsit is ismerik az úszás és más vizes sportok létesítmény igényét, illetve a lehetőségeket, pontosan tudják, mit is jelent egy új uszoda átadása, abban pedig 10 pálya megjelenése az edzés- és versenyszínhelyek kínálatában

Az ünnepélyes átadón Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára beszédében elmondta: az új, fedett uszodakomplexum egy 50 méteres, tízpályás versenymedencéből, valamint egy 25 méteres, állítható medencefenékkel rendelkező bemelegítő- és tanmedencéből áll, s egy 1000 fős lelátó is tartozik hozzá.

Forrás: Elteonline.hu

A beruházás 3,2 milliárd forint plusz áfából, teljes mértékben állami forrásból valósult meg, az üzemeltető a Nemzeti Sportközpontok lesz. Boros Anita kiemelte: ezzel befejeződött a 20 éve megálmodott Tüske sportkomplexum, amelynek multifunkcionális sportcsarnoka 2014 novemberében nyitotta meg kapuit.

„Hosszú éveken, sőt évtizedeken át nap, mint nap szomorúan haladtunk el a világörökségeink közé tartozó, de egyre inkább roskatag Várkert Bazár előtt, és vártunk arra, hogy ismét a szép és vonzó arcát mutathassa. Vágyaink két évvel ezelőtt teljesültek, és ma már büszkék lehetünk arra, hogy a teljes rekonstrukció után újra idegenforgalmi nevezetességnek számít, jól szolgálja az egyetemes kultúra ügyét, és emellett színvonalas rendezvényeknek adhat otthont. Más a lépték, a megjelenés, és más a felhasználás módja is, de mint a sportért felelős államtitkár mégis lelkesedéssel hasonlítom az újonnan felavatott Tüske-uszodát és a 15 hónappal ezelőtt átadott Tüskecsarnokot a Várkert Bazárhoz, hiszen a sportlétesítmények átadását is ki kellett várnunk, most viszont öröm rájuk nézni és belépni a kapujukon” – nyilatkozta Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

A korábbi úszó a sportág igazi bennfenteseként úgy véli, hogy a kritikusnak is nevezhető létesítmény- illetve pályahiánnyal küzdő magyar úszósport helyzetét jelentős mértékben javítja az új létesítmény.

„Akik csak egy kicsit is ismerik az úszás és más vizes sportok létesítmény igényét, illetve a lehetőségeket, pontosan tudják, mit is jelent egy új uszoda átadása, abban pedig 10 pálya megjelenése az edzés- és versenyszínhelyek kínálatában. Azt is nagyszerű dolognak tartom, hogy az újbudai uszodában az élsport mellett az egyetemi és a szabadidős sport is otthonra talál. Az átadás egyébként a lehető legjobbkor jött, hiszen a Tüske-uszoda a különleges felszereltségével, világszínvonalú kamerarendszerével, az ahhoz kapcsoló számítógépes mozgáselemző funkciójával a riói olimpiai felkészülés egyik fontos bázisává válhat. Lehetőségei felértékelődnek majd a nyári játékok után, amikor megkezdődik a Császár, a Komjádi és a Hajós Alfréd uszodák felújítása, amelyek közül az előbbi kettő edzés-, utóbbi pedig versenyszínhelyként támogatja majd a 2017. július 14-én kezdődő világbajnokság sikeres megrendezését” – hangsúlyozta Szabó Tünde.