Az úszás sem tiszta sportág

2016.03.19. 11:36

Az úszás nem tiszta sportág, ezért szükség lenne egy olyan átfogó vizsgálatra, mint amit a Nemzetközi Atlétikai Szövetség és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség az utóbbi hetekben, hónapokban elvégzett, állítja Jon Rudd brit úszóedző.

Az olimpiai és világbajnok mellúszó, Ruta Meilutyte szakmai munkáját irányító szakember szerint csak egy ilyen revízió biztosítaná a tisztességes versenyzést a nyári, riói olimpián.

Rudd azt követően hallatta hangját a brit sajtóban, hogy Meilutyte egyik fő riválisáról, a négyszeres világbajnok, olimpiai bronzérmes orosz Julija Jefimováról kiderült, tiltott szerekkel élt, és várhatóan örökös eltiltást kap.

Nincs kétségem afelől, hogy az úszás sem tiszta sportág. Elsőre megdöbbentem azon, hogy Julija tesztje pozitív lett, csalódás, hogy egy ilyen tehetséges sportoló ezt az utat választja, hogy megvalósítsa ambícióit” – idézte a brit szakembert a BBC. A portál azt írta, hogy 2010 és 2015 között összesen 27 úszó produkált pozitív doppingtesztet.

Ruta Meilutyte és Julija Jefimova

Forrás: AFP/Josep Lago

Az IAAF tavaly novemberében úgy döntött, az állítólagos államilag támogatott dopping miatt felfüggeszti az orosz szövetséget, így a sportolók nem vehetnek részt a világversenyeken – többek között a most zajló, portlandi fedett pályás világbajnokságon sem.

Bár az Orosz Úszó Szövetség ellen semmilyen vád nem merült fel, Rudd szerint a nemzetközi szövetségnek, a FINA-nak azonnali, globális vizsgálatot kellene kezdenie.

A FINA ügyvezető igazgatója, Cornel Marculescu úgy véli, az úszásban nincsen komoly probléma. „Mindent megteszünk, amit lehet, nincs semmi rejtegetnivalónk. Ez az a harc, amit sohasem nyerhetünk meg, de harcolhatunk és küzdhetünk. Nem számít milyen nemzet, milyen klasszis sportolójáról is van szó.”

A szövetség azt tervezi, hogy az olimpia kezdetéig az éremesélyesnek tartott úszókat még öt-hét alkalommal ellenőrzi.  

KAPCSOLÓDÓ CIKK