Csoportos nemi erőszak miatt ült börtönben Kiss László úszókapitány

Kiss László TOP
Budapest, 2016. január 6. Kiss László szövetségi kapitány nyilatkozik Hosszú Katinka többszörös világ- és Európa-bajnok versenyző sajtótájékoztatója után a budapesti Larus Étterem és Rendezvényközpontban 2016. január 6-án. Hosszú Katinka úszónő nem fogadta el a Magyar Úszó Szövetség szerződésajánlatát, a sajtótájékoztatón széttépte a szerződéstervezetet. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, Kiss László a 1960-as években három évig börtönben volt csoportosan elkövetett nemi erőszak miatt.

"Éppen az ügyvédemhez tartok, addig nem akarok semmit sem mondani" - mondta telefonon Kiss László az Origo kérdésére, hogy mit szól a Privát Kopó nevű oldalon megjelent hírhez, amely szerint 1961-ben két csapattársával együtt megerőszakoltak egy fiatal nőt.

Kapott egy új esélyt, és élni tudott vele

Kiss később a Népszabadságnak azt nyilatkozta, méltatlan lenne, ha 55 év után elkezdene magyarázkodni, és mivel az ítélet nyilvánosságra került, valószínűleg nem is adnának hitelt a szavainak. "Beszélhetnénk persze arról, hogy 1961-ben mennyire volt megalapozott az ügyünkben hozott ítélet. Mennyire volt bebizonyítva mindaz, ami az ítéletben olvasható. (...) Mivel sem a bíróság, sem más hatóság nem tiltott el – az ítéletbe foglalt bűnöm ellenére sem –, hogy gyerekekkel foglalkozzak, kaptam egy új esélyt és én éltem vele".

A Magyar Úszószövetség szerdán 9 órától vezetői értekezletet tart, amit az edzőbizottság ülése követ, ahol az egyik kiemelt téma a Kiss Lászlóval kapcsolatban napvilágot látott hír lesz.

Kiss László nem akar 55 év után magyarázkodni Fotó: Polyak Attila - Origo

Kiss előbb lefogta a nőt, majd közösült vele

A Zsuzsanna nevű nőt az akkoriban az FTC-ben sportoló Kiss egyik társa, L. László csalta fel a másik úszó, V. Lajos lakásába, ahol csókolózni próbált a nővel, de amikor ő ellenállt, azt mondta neki, hogy addig nem engedi ki a lakásból, amíg nem közösül vele. Közben L. beengedte a lakásba V.-t és Kisst, és hárman együttes erővel támadták meg a nőt.

"A sértett karjait V. a hátán összefogta, majd a száját befogta, őt ledöntve tartotta, L. pedig a sértettre nehezedve, annak lábait szétfeszítve, közösült vele. Ezután Kiss László fogta le a sértett kezét, illetve befogta a száját, V. pedig fokról fokra átvette L. helyét, majd ő is közösült a sértettel. Eközben (...) Zsuzsanna rosszul lett, így ellenállásától nem kellett tovább tartani, és ezért Kiss László fokozatosan elengedte őt, majd sorra kerülve közösült az elernyedt sértettel. Amikor a sértett feleszmélt, és megmosdott, újból rájött a rosszullét, úgyhogy V. és Kiss László idegcsillapítót is adtak neki. (…)” - áll a bírósági ítéletben.

Három évet töltött börtönben

A bíróság első fokon folytatólagosan elkövetett nemi erőszak bűntette miatt Kisst 5, L.-t és V.-t 4-4 év, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az elkövetők fellebbeztek, majd másodfokon a bíróság L.-t 3 év 2 hónap, V.-t 2 év, míg Kiss Lászlót 3 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Kiss Nagyfán töltötte büntetését.