Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka reméli, a lánya nem lesz olyan nehéz eset kamaszkorában, mint amilyen ő volt. Ha az édesanyja annak idején nem biztatja, talán nem is marad Amerikában, a pályafutása is másként alakul. De ki indította el a karrierjét?

"Most Kaliforniából, San Franciscóból beszélek, és amikor ezt a videót látjátok, épp úton vagyunk egy olaszországi versenyre" – így jelentkezett be Hosszú Katinka egy videoüzenetben a szerdán a Dumaszínházban összegyűlteknek.

Az élsportolók mögött álló anyákat középpontba helyező "Köszi, Anyu" kampány szerda délutáni beszélgetésén ott volt az úszó édesanyja, Bakos Barbara is.

"A felkészülés nagyon jól sikerült, egy hosszabb edzőtáborozáson vagyunk túl, egy hónapot töltöttünk Floridában, három hetet San Franciscóban, ahol nagyon keményen edzettünk. Szerencsére minden munkát el tudtunk végezni, amit eltervezetünk, semmilyen sérülés, betegség nem szólt közbe. Remélem, Rióig innen tudjuk folytatni a felkészülést" – mondta az üzenetben a világbajnok úszónő.

Hosszú Katinka (a kivetítőn) és édesanyja a januári Év Sportolója-gálán Forrás: MTI/Kovács Tamás


Katinka úgy emlékszik, az édesanyja mindig támogatta, és sosem várt el tőle eredményeket. "Én olyan vagyok, aki magától elvárja az eredményeket, szigorú vagyok saját magammal szemben. Ő egy biztos pont volt az életemben, mindig biztatott, és pozitív irányba próbált irányítani, amikor

Az úszónő felidézte, hogy ugyan nagy kedvvel vágott neki az amerikai ösztöndíjnak, de aztán jött a honvágy, és rájött, hogy az angol nyelvtudása nem olyan, mint ahogy elképzelte. "Nehéz volt az elején, és nem csak a kommunikáció."

Bakos Barbara a szerdai beszélgetésen Fotó: Polyák Attila - Origo


Édesanyjával az interneten tartotta a kapcsolatot, és ő lendítette át a holtponton. "Anyukám biztatott otthonról, mondta, hogy a repjegyem karácsonyig szól, tehát 2-3 hónapig maradjak kinn, és ha nem tetszik, nem muszáj visszamennem, maradhatok karácsony után Magyarországon. Szerintem sejtette, hogy mire eljön a karácsony, élvezni fogom az ottlétet. Ha ez nincs, akkor nem biztos, hogy befejeztem volna az egyetemet Amerikában."

Hosszú elismerte, nem volt könnyen kezelhető gyerek:

Katinka édesanyja arról mesélt, hogy a ma 82 éves nagyapa indította el az Iron Lady karrierjét azzal, hogy megtanította úszni, és később az edzője is volt. "Ma is megbeszélik a szakmai dolgokat, ilyenkor csak ők tudják, miről beszélnek, ez az ő terepük. A testvérek támogatják, szeretik, minden irigység nélkül tudnak nagyon örülni a sikereinek, rajonganak Katinkáért."

"Nem lihegtünk a nyakán" Fotó: Polyák Attila - Origo

Elárulta, Katinka kamaszkorában az iskolában többször nem úgy teljesített, ahogy szerette volna. "Nehéz volt ilyenkor a lelket tartani benne, hogy folytassa, csinálja. Mi ilyenkor megengedő, meleg légkörrel próbáltunk segíteni rajta. Soha nem lihegtünk ott a nyakán. Ott voltam sok gyerekbajnokságon, és tényleg tudtam örülni a sikereinek, de semmiféle elvárást nem támasztottunk felé. Különösképp hajtani sem kellett, akkor sem, amikor kudarc érte. Megerősítésre és támogatásra mindig vágyott, de

A londoni szereplés, az elért 4. hely Bakos Barbara szerint azért volt fájdalmas, mert beletette a felkészülésbe azt a munkát, ami kellett az éremhez. "Apró dolgokon múlott a siker. Ez egy nehéz időszak volt az életünkben, beszélgettünk arról, hogy mi az az út, aminek következnie kellene, és mi lehet a megoldás. Úgy gondoltuk, ezt a sok munkát nem kellene itt abbahagyni. Pedig Katinka azt tervezte, hogy esetleg inkább ledoktorál, továbbtanul, de hálistennek a folytatás mellett döntött."