Rióban minden összejöhet a magyar úszóknak

Verrasztó Evelyn, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna és Kapás Boglárka, úszás
London, 2016. május 19. Verrasztó Evelyn, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna és Kapás Boglárka, az aranyérmes női 4x200 méteres gyorsváltó tagjai (b-j) az úszó, műugró és szinkronúszó Európa-bajnokságon a London Aquatics Centerben 2016. május 19-én. MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
Idén minden együtt van ahhoz, hogy az Eb-sikerek után a magyar úszóválogatott kihozza magából a maximumot. Hosszú Katinka toronymagasan a legjobb a két vegyesúszásszámban, Cseh László is vezeti időeredményével a ranglistát, de titkos esélyesként a 4x200-as női gyorsváltót, valamint a 200 mell címvédőjét, Gyurta Dánielt sem szabad elfeledni.
Vágólapra másolva!

Ahogy most, úgy négy éve, a debreceni Európa-bajnokságon is az éremtáblázat élén végzett a magyar úszóválogatott. Akkor kilenc arany, tíz ezüst és hét bronz volt a mérleg, Hosszú Katinka és Cseh László három-három elsőséggel zárt, rajtuk kívül Kapás Boglárka, Kis Gergő és Gyurta Dániel szerzett aranyat. A londoni olimpián aztán közülük mindössze Gyurta tudott ismételni, 200 mellen olimpiai bajnok lett, Cseh László pedig 200 vegyesen szerzett bronzérmet.

A múlt heti, londoni Európa-bajnokság minden idők legjobb magyar szereplését hozta, a küldöttség összesítésben tíz első, négy második és öt harmadik helyet gyűjtött. Ez azt jelenti, hogy kilenc olimpiai számban zárt magyar úszó az élen, egyedül a Kapás Boglárka által megnyert női 1500 gyors nem szerepel a riói programban.

Cseh bombaformában van

Hogy az Eb-szereplés mire lehet elég? Megnéztük az idei világranglisták május 23-i állását, hogy elhelyezhessük úszóinkat a világ élmezőnyében. A férfiak közül Cseh László helyzete nagyon jó, hiszen az Eb-eredményei nem csupán a legjobbak, de ezzel az idővel

100 és 200 pillangón négy éve olimpiai aranyat nyerhetett volna.

Cseh László az érmeivel Forrás: MTI/Kovács Anikó


Verrasztó Dávid közel hat másodperccel van a japán Kuszuke Hagino mögött 400 vegyesen. Az Eb-t kihagyó, olimpiai címvédő Gyurta Dániel 2:10.84 percet úszott 200 mellen az áprilisi, győri országos bajnokságon, ezzel mindössze a 33. helyen áll, és több mint három másodpercet javulnia kellene ahhoz, hogy utolérje a legjobb idővel rendelkező német Marco Kochot (2:07.69).

Hosszú egyeduralkodó vegyesen

A nőknél a Nemzetközi Úszószövetség hivatalos rendszerében egyetlen eredményt tartanak nyilván a 4x200-as gyorsváltóknál, de Londonban a hollandokénál jobb idővel nyertek a magyarok Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka összeállításban.

Hosszú Katinka volt a londoni magyar küldöttség legeredményesebbje Forrás: MTI/EPA/Patrick B. Krämer

Hosszú a két vegyesúszásszámban abszolút egyeduralkodó,

200-on másfél, 400-on közel négy másodperccel jobbat tud brit vetélytársainál, Siobhan-Marie O'Connornál és Hannah Miley-nál. 200 háton ugyan csak a negyedik eredmény az övé (2:07.01), de az ausztrál Belinda Hocking (2:06.49) és Emily Seebohm (2:06.59), illetve az orosz Dana Usztyinova (2:06.92) nem sokkal előzi meg.

Kapás Boglárka Forrás: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga


Kapás Boglárka helyzete nehezebb, neki az egyszeres olimpiai és kilencszeres világbajnok Katie Ledeckyvel kellene megküzdenie, az amerikai rivális 400 gyorson négy, 800 gyorson 15 másodperccel jobbat tud egyelőre.

Szilágyinak is javulnia kell még

Szilágyi Liliána 200 méter pillangón 2:07.24 percet úszott, ezzel egyetlen századdal maradt el a győztes Franziska Hentkétől, és a fantasztikus úszás után lelkesen mesélt riói álmairól. "Második vagyok Európában, még ha egy picit elsőnek is érzem magam, de mindez nem érdekes, mert inkább most történjen meg, mint az olimpián.

– ígérte.

A kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok eredménye egyelőre a 10. a világon 2016-ban, azaz legalább két másodpercet még javulnia kell, hogy utolérje a legjobbakat, például a ranglistavezető ausztrál Madeline Grovest (2:05.47).

A magyar Eb-győztesek és a világ idei legjobbjai

NévSzámIdőA világ idei legjobbja
Cseh László100 pillangó50.86 (1.)Cseh László 50.86
Cseh László200 pillangó1:52.91 (1.)Cseh László 1:52.91
Verrasztó Dávid400 vegyes4:12.63 (6.)Kuszuke Hagino 4:08.85
Kapás Boglárka400 gyors4:03.47 (2.)Katie Ledecky 3:59.54
Kapás Boglárka800 gyors8:21.40 (3.)Katie Ledecky 8:06.68
Hosszú Katinka200 hát2:07.01 (4.)Belinda Hocking 2:06.4
Hosszú Katinka200 vegyes 2:07.30 (1.)Hosszú Katinka 2:07.30
Hosszú Katinka400 vegyes 4:30.90 (1.)Hosszú Katinka 4:29.89
Magyarország4x200 női gyors7:51.63 (1.)Magyarország 7:51.63


"Tegyük a szívünkre a kezünket: ki lepődne meg, ha a négy legrutinosabb és legsikeresebb úszónk, Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Cseh László és Risztov Éva közül valami olimpiai bajnok lenne?" – tette fel a kérdést az Origo megkeresésére Sós Csaba, a Magyar Úszószövetség szakmai alelnöke.

Sós szerint az aktuális, éves világranglista informatívnak tűnik, de a szakemberek az 1970-es évek óta inkább az élő örökranglistát veszik figyelembe. "Abból indulunk ki, hogy egy olimpián mindenki a lehető legjobb eredményét szeretné megdönteni, és az esetek 99 százalékában így is történik. De egy olimpia mindig bizonytalan kimenetelű, emlékezzünk csak a londoni 400 vegyesre, ahol a kínai lány jobb utolsó ötvenet úszott, mint a férfi győztes."

Szilágyi Liliána érmes lehet

Sós szerint az edzésmódszerek akármennyit fejlődhetnek, az emberi szervezet teljesítménye nem képes ugyanolyan léptékben javulni. "Évtizedekkel korábban úgy tűnt, egy úszó egy évben maximum kétszer tud 80 százalékos teljesítményt nyújtani. Most már látszik, évente talán négyszer-ötször képes a 90 százalékra. Gyurta Dani most is úgy készül, hogy az olimpia lesz a csúcsversenye. Hosszú Katinka egész évben jól teljesít, de látható, hogy a londoni olimpián 4:28-cal lehetett bajnoki aranyat nyerni, Katinka pedig most 4:31-gyel nyert.”

Szilágyi Liliána Forrás: MTI/Kovács Anikó


Szilágyi Liliánával kapcsolatban nem tartja elképzelhetetlennek, hogy 200 pillangón érmet nyerjen Rióban. „Három hónapja még vissza akart vonulni, ehhez képest most szenzációsan úszott. De szerintem a mostani időeredményén akár két másodpercet is javíthat,

"Voltak meglepetések, mint például a váltók jó szereplése, vagy a 200 női pillangón Szilágyi Liliána ezüstje. Szóval a jó szereplés benne volt a zsákban, de ki kellett halászni" – mondta a magyar csapat által bemutatott tarolásról Hargitay András, az úszóválogatott szövetségi kapitánya.

Utalt arra, hogy

teljes csapattal még jobbb lehetett volna a szereplés,

és nem csupán az Eb-től távolmaradó Gyurta Dánielre gondolt, hanem Cseh Lászlóra is, aki ezúttal 200 vegyesen nem indult.

"Úgy érzem, reális képet kaptunk a magyar úszósport Európában betöltött szerepéről. Még nagyobb figyelemmel kell készülni az olimpiára, mert ez az eredmény elvárásokat, talán túlzott elvárásokat is megfogalmaz. Reálisan kell értékelni, hogy se magunknak, se másoknak ne okozzunk csalódást. A magyar úszósport jó úton halad, ezen szeretnénk maradni" – tette hozzá Hargitay.

Verrasztó Evelyn, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna és Kapás Boglárka – az Eb-aranyérmes női 4x200 méteres gyorsváltó tagjai Forrás: MTI/Kovács Anikó


Abban azért biztos, hogy Rióban nem szerzünk tíz úszóaranyat.

"Korábban volt olyan olimpia, ahol nem sikerültek a dolgok.

Nem titok, hogy Hosszú Katinkától, Cseh Lászlótól, Verrasztó Dávidtól és Gyurta Danitól várjuk az eredményeket. De a többiek is okozhatnak meglepetéseket. Most például becsúszott egy 4x200-as váltó, és gondolkodnunk kell, hogy használjuk ki a lehetőséget, hiszen a verseny olyan időpontban lesz, amikor senki felkészülését nem zavarja se délelőtt, se délután."

27 kvóta Rióra

Úszásban eddig 27 kvótánk van, a nyíltvízi szakágat egyedül Risztov Éva képviseli (10 km).

Az A szintet már megúszók névsora, nők:
Burián Kata (200 m hát), György Réka (400 m vegyes), Hosszú Katinka (200 m gyors, 400 m gyors, 800 m gyors, 100 m hát, 200 m hát, 200 m pillangó, 200 m vegyes, 400 m vegyes), Jakabos Zsuzsanna (400 m vegyes, 200 m vegyes, 200 m pillangó), Juhász Janka (800 m gyors), Kapás Boglárka (400 m gyors, 800 m gyors, 200 m pillangó), Késely Ajna (400 m gyors), Risztov Éva (800 m gyors), Sebestyén Dalma (200 m vegyes), Szilágyi Liliána (200 m pillangó), Verrasztó Evelyn (200 m vegyes, 400 m vegyes, 200 m gyors)

Férfiak:
Balog Gábor (100 m hát), Bernek Péter (200 m gyors, 400 m gyors, 400 m vegyes), Biczó Bence (200 m pillangó), Bohus Richárd (100 m gyors), Cseh László (100 m pillangó, 200 m pillangó, 200 m vegyes), Földházi Dávid (200 m hát), Grátz Benjamin (400 m vegyes), Gyurta Dániel (100 m mell, 200 m mell), Gyurta Gergely (400 m vegyes, 1500 m gyors), Kenderesi Tamás (200 m pillangó), Kis Gergő (400 m gyors), Kozma Dominik (200 m gyors), Rasovszky Kristóf (1500 m gyors), Takács Krisztián (50 m gyors), Verrasztó Dávid (400 m vegyes), Zámbó Balázs (200 m hát)