Blatter elégedett a foci-vb előkészületeivel

Vágólapra másolva!
Rendkívül jó benyomást tettek a jövő évi világbajnokság német szervezői a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) vezérkarára, amely hétfőn tájékozódott a legújabb fejlemények felől.
Vágólapra másolva!

"Több mint elégedetten hallgattuk végig Franz Beckenbauer és csapatának beszámolóját. Rajtuk biztosan nem múlik semmi" - nyilatkozta Joseph Blatter FIFA-elnök a másfél órás zürichi tanácskozás végén.

A jelentés szerint a 12 vb-stadionból 11 júliusra elkészül, míg a kaiserslauterni Fritz Walter Arénában zajló munkálatok októberben fejeződnek be. A Borussia Dortmund anyagi problémái ellenére a Westfalenstadion is stabil helyszín marad.

Ami a jegyértékesítést illeti, az első 812 ezer belépőért máris 2,3 millió - 85 százalékban német - szurkoló jelentkezett be az interneten keresztül, ez a szám a március 31-ei zárásig várhatóan 5 millió fölé emelkedik. A "nyerteseket" április 15-én sorsolják ki.

Újdonság, hogy a nemzetközi szövetség az eddigi gyakorlattal ellentétben 11 millió eurót elkülönít azoknak a futballistáknak a kárpótlására, akik a válogatott színekben válnak harcképtelenné 2006. június 9. és július 9. között. Ha nem lesz szükség a teljes összegre, a fennmaradó részt "hozzácsapják" a 220 milliós vb-prémiumhoz, amelyet a 32 résztvevő nemzet között osztanak szét.