Még két forduló dönt az európai vb-helyekről

Vágólapra másolva!
Már csak két játéknap van hátra az európai világbajnoki selejtezőkből, ám ennek ellenére még csak egy olyan csoport van, ahol már eldőlt az elsőség sorsa. Egyelőre tehát a rendező Németországon kívül csupán Ukrajna számít biztos vb-résztvevőnek, de nagyon közel áll ehhez Hollandia, Portugália és Olaszország is - miközben olyan "futballnagyhatalmak", mint Anglia vagy Spanyolország könnyen pótselejtezőre kényszerülhetnek. A legutóbbi Európa-bajnokság 16 résztvevője közül kettő (Lettország és Bulgária) már biztosan nem lesz ott a vébén.
Vágólapra másolva!

A legutóbbi páros forduló előtt úgy tűnt, hogy Csehország és Hollandia a végletekig tartó pár küzdelmet folytat majd az első helyért, és amelyikük végül "vesztesként" végez, az is pótselejtező nélkül jut ki a vébére legjobb csoportmásodikként.

Utóbbira persze még most is van esély, de a csehek a Romániában elszenvedett vereséggel jelentős lépéshátrányba kerültek, és a hollandoknak az ölébe pottyant a biztos továbbjutás: az Oranje akár ki is kaphat a következő játéknapon Prágában, ha az utolsó körben hozza a Macedónia elleni hazai találkozót, akkor megnyeri a csoportot.

Marco van Basten gárdájának persze nem szabad kiengednie, elvégre tavaly októberben Macedóniában csak egy döntetlenre volt képes a csapat, de a hollandok azóta nem veszítettek pontot a kvalifikációs sorozatban. Külön öröm lehet a tréner számára, hogy az általa felfedezett játékosok rendre kiváló teljesítményt nyújtanak: a Van Bastennél debütált Khalid Boulahrouz, Hedwiges Maduro vagy Barry Opdam ma már alapember - na meg persze az sem hátrány, hogy a "nagy öregek" közül Philip Cocu, Edwin van der Sar vagy éppen Ruud van Nistelrooy is remekel, utóbbi például a legutóbbi öt selejtezőn ötször volt eredményes.

Ami a cseheket illeti, még mindig ők a legesélyesebbek a második pozícióra, még ha a románok papíron utol is érhetik őket. Ehhez azonban az kellene, hogy Kollerék a hátralévő két mérkőzésükön ne szerezzenek egynél több pontot, és bár a sorsolás nem könnyű (a hollandok hazai pályán és a finnek idegenben várnak még a cseh csapatra), de nehéz elképzelni, hogy Karel Brückner gárdája mindkétszer megbotoljon.

Márpedig ha ez nem történik meg, és a csehek másodikok lesznek, akkor szinte bizonyos, hogy a pótselejtező nélkül jutnak ki a vébére - ahol utoljára 1990-ben, még Szlovákiával közösen szerepeltek. A románok ezzel szemben, ha csak nem történik meglepetéseredmény (jelesül a finnek pontot rabolnak a csehektől), akkor megint nem jutnak ki a világbajnokságra. Keleti szomszédaink a kvalifikációs sorozat közepét rontották el, amikor oda-vissza kikaptak a hollandoktól, és az örmények ellen is pontot veszítettek.

Az edzőváltást követően Victor Piturce visszahívta a régi nagy öregek egy részét (aminek köszönhetően Dorinel Munteanu megjavította Gheorghe Hagi válogatottsági rekordját), de ez csak arra volt jó, hogy az utolsó pillanatig maradjon némi halvány esély, aminek realizálódása nem valószínű.

A finnek szokás szerint messze voltak az első két helyről, és a szövetség megunta, hogy Antti Muurinennel megint nem sikerült a bravúr: a tréner menesztették, és az Eb-selejtezőkön már az angol Roy Hodgson fogja irányítani a csapatot. A csoport talán legnagyobb meglepetése Andorra (saját magához képest) kiváló szereplése volt, a miniállam, amely korábban pontot sem szerzett, most még meccset is tudott nyerni, és az örmények elleni hazai mérkőzésen bebiztosíthatja utolsó előtti helyét - márpedig ez az ország labdarúgó történetében páratlan siker lenne.