Matthäus és Robson Geráért harcol

Vágólapra másolva!
A szombati bulgáriai és a négy nappal későbbi, Horvátország elleni világbajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott 19 fős keretéből heten sérüléssel bajlódnak, Gera Zoltán pedig még meg sem érkezett az edzőtáborba, ráadásul a csapatkapitány körül - némi túlzással - nemzetközi botrány van kialakulóban.
Vágólapra másolva!

"A West Bromwich Albion sokadszorra gátolja a munkánkat. A klubtól olyan információkat kaptunk, mely szerint két-három hétig nem léphet pályára Zoli, ugyanakkor a hétvégén végigjátszotta az együttes bajnoki mérkőzését, ezért mi is szeretnénk megvizsgálni őt, hogy valóban olyan súlyos-e a sérülése. Ha így van, érthetetlen, miért nem akarják elengedni hozzánk, hogy mi is megbizonyosodhassunk erről. Ragaszkodunk hozzá, hogy legkésőbb ma estig megérkezzen az edzőtáborba" - mondta Lothar Matthäus szövetségi kapitány a keddi sajtótájékoztatón.

A témával kapcsolatban Bozóky Imre MLSZ-elnök is megszólalt: "Jeleztük a FIFA-nak az esetet. Bízunk benne, hogy gyorsan döntenek az ügyben, s nekünk adnak igazat."

A német szakember a Gera felelősségét firtató kérdésekre úgy reagált, csalódott lenne, ha a támadó nem utazna Magyarországra, ugyanakkor kijelentette, ebben az esetben sem kellene különösebb következményekkel számolnia a játékosnak.

"Én örülnék a legjobban annak, ha a sérüléseim kapcsán szóba sem kerülne a nevem, és ott gyakorolhatnék Budapesten a többiekkel. Ehhez viszont arra lenne szükség, hogy teljesen egészséges legyek. Nem szeretnék, és azt hiszem nem is lenne szerencsés véleményt formálnom a válogatott és a klubom vezetőinek egyeztetéseivel, megbeszéléseivel kapcsolatban. Mindenki tudja rólam, hogy szeretek a pályán lenni és játszani, és soha nem vontam ki magam semmilyen kötelezettség alól, amennyiben azt a szervezetem megengedte. Hosszú hetek óta problémáim vannak a sérüléseimmel, melyeket már minden orvos szerint komolyan kezelni kell, mielőtt nagyobb baj nem lesz belőle. Úgy gondolom, hogy hallgatnom kell az orvosokra, mert az egészségügyi gondok láthatóan már a teljesítményemre is kihatnak. Az lenne most a legfontosabb, hogy a végére járjunk ezeknek, és ne betegen kelljen pályára lépnem válogatott vagy klubszínekben" - nyilatkozta a WBA középpályása.

A keretből Gera kivételével már mindenki megérkezett az edzőtábor szokásos helyszínéül szolgáló Petneházy Country Clubba. Ugyanakkor Nikolov Balázs, Éger László, Balog Zoltán, Vanczák Vilmos, Hajnal Tamás és Gyepes Gábor is sérüléssel bajlódik. Közülük előbbi kettő szereplése az igazán kérdéses, a két debreceni futballista szerdán újabb ultrahangos vizsgálaton esik át, s az orvosi stáb annak eredményétől függően dönt a folytatásról. Tovább nehezíti Matthäus dolgát, hogy a délelőtti első edzésen Bárányos Zsolt és Halmosi Péter külön gyakorolt, mivel ők hétfőn még bajnoki mérkőzést játszottak, míg Böőr Zoltánra sárga lapjai miatt majd csak a horvátok elleni találkozón számíthat.

"Reméljük, a játékosok többsége szombatra teljesen rendbe jön, de ellenkező esetben sem tervezem új futballista behívását, hiszen ha szükséges, akkor pénteken még az U21-es csapatból is áthívhatok valakit. Takács Ákos sérülése miatt például Vadócz Krisztián szinte biztosan pályára lépett volna, de az utánpótláskorúak továbbjutási esélyei miatt róla és Máté Péterről lemondtam" - nyilatkozott Matthäus arról, miként képzeli a sérültek pótlását.

A bulgáriai mérkőzésre rátérve a német szakember elmondta, a riválist nagyon jó és tapasztalt futballisták alkotják, így rendkívül nehéz összecsapásra van kilátás, amelyen annak ellenére fontos az eredményesség, hogy a vb-részvételre mindkét csapat elveszítette reményét. A harmadik hely megszerzése ugyanis az Európa-bajnoki selejtezők során kedvezőbb besorolást jelenthet.

"Egy biztos, aki pályára lép, az a maximumot fogja nyújtani. Az első tréningen pozitív benyomást tettek rám a fiúk, nagyon jó hangulatban zajlott a gyakorlás" - zárta szavait Matthäus.

A magyar válogatott kerete:
kapusok: Király Gábor (Crystal Palace), Rabóczki Balázs (FC Köbenhavn)
védők: Balog Zoltán (Ferencváros), Bodnár László (Roda), Éger László (Debreceni VSC), Gyepes Gábor (Wolverhampton Wanderers), Stark Péter (Győri ETO FC), Vanczák Vilmos (Újpest)
középpályások: Böőr Zoltán (Manisaspor), Buzsáky Ákos (Plymouth Argyle), Korsós György (Rapid Wien), Bárányos Zsolt (Vasas), Hajnal Tamás (St. Truiden), Halmosi Péter (Debreceni VSC), Huszti Szabolcs (Metz), Nikolov Balázs (Debreceni VSC)
csatárok: Gera Zoltán (West Bromwich Albion), Kerekes Zsombor (Willem II), Torghelle Sándor (Panathinaikosz).

A szerb-montenegrói Dejan Delevic lesz a játékvezetője a Bulgária elleni szófiai világbajnoki selejtezőjének. A 44 éves FIFA-bíró hét éve működik közre nemzetközi találkozókon. Magyar csapatok mérkőzésein eddig kétszer dirigált.

Ő volt a bíró 2003. augusztus 8-án a HJK-MTK Bajnokok Ligája-selejtezőn. A találkozó a finn fővárosban a hazaiak 1-0-s győzelmével zárult. Szintén Dejevic fújta a sípot 2004. szeptember 16-án a Ferencváros Millwall elleni idegenbeli UEFA-kupa-selejtezőjén. A zöld-fehérek 1-1-es döntetlent értek el angol ellenfelük otthonában. Delevic segítői Vitomir Simovic és Milos Radulovic lesznek.