Matthäus a bírót és Királyt hibáztatja

Vágólapra másolva!
Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata Bulgária elleni 2-0-s idegenbeli vereségéhez együttese gyengébb teljesítménye mellett a játékvezetői hármas tévedései is hozzájárultak. A szakember úgy véli, az első hazai gól előtt Király Gábor hibázott.
Vágólapra másolva!

A mérkőzés összefoglalója

"Szerettünk volna olyan teljesítményt nyújtani, mint Málta, Argentína vagy Svédország ellen" - mondta a világbajnoki selejtezőről Matthäus. "A játékosok hozzáállásával ezúttal is elégedett voltam, a teljesítményünk azonban elmaradt a várakozástól. Ebben sajnos komoly szerepe volt a játékvezetőnek is, aki két tizenegyest nem adott meg nekünk és asszisztensei tévedései miatt számtalan ígéretes akciónkat állította meg tévesen lesen. Hriszto Sztoicskov, a bolgárok szövetségi kapitánya szombat este visszakapta a bíróktól, amit a svédek ellen elvettek tőle. Ettől függetlenül a mi hibáinkról is szót kell ejteni. Az első hazai gólt mi hoztuk össze, Király Gábor nem szólt Gyepes Gábornak, hogy kijött a kapuból. Egy ilyen rutinos kapus nem követhet el ekkora hibát. Rengeteg alkalommal kértem a játékosokat, hogy beszéljenek egymással a pályán, ha a védelem nem összeszokott, akkor különösen fontos, hogy a kapus irányítsa a hátsó alakzatot, ez sajnos más esetekben sem valósult meg."

A szakember szerint a magyar válogatott számára a svédek ellen mutatott játék az alap, annál gyengébb teljesítményt nem szabad nyújtani. "A bolgárok ellen csak Torghelle Sándor teljesítményével voltam elégedett. A hajrában egy fölösleges butaság miatt kiállíttatta magát, ennek ellenére ő volt az egyetlen, akitől azt láttam, amit előzetesen vártam. Ezzel a bolgárok elleni meccs le van zárva, mostantól a horvátokra kell koncentrálnunk. Bízom benne, hogy az utolsó világbajnoki selejtezőnkre sokan eljönnek biztatni a csapatot és szépen búcsúzunk a selejtezősorozattól."

A kiállított Torghelle a távirati irodának azt mondta, hogy a piros lapot kizárólag önmagának köszönheti, jogosan küldték le a pályáról. Tudja, hogy mielőtt elragadná a hév, tízig kellene számolnia, de Szófiában háromig sem jutott el.