Felforgatta csapatát a ghánai kapitány

Vágólapra másolva!
Józan ésszel belegondolva egy olyan nagy esemény előtt, mint a világbajnokság, a szövetségi kapitányoknak elsősorban azokra a focistákra kellene számítaniuk, akiket jól ismernek, és már többször is kipróbáltak. A jelek szerint azonban nem mindegyik mester gondolja így, a ghánaiak vb-keretében több olyan labdarúgó is szerepel, aki már évek óta nem játszott a nemzeti csapatban.
Vágólapra másolva!

A ghánaiak viszonylag nagy fölénnyel nyerték meg csoportjukat a világbajnoki selejtezők során, azonban a januári Afrika-kupa nem úgy sikerült Ratomir Dujkovic együttese számára, ahogyan szerették volna: a gárda még a csoportjából sem jutott tovább. Igaz, a csapat a torna "halálcsoportjában" szerepelt, ráadásul ugyanannyi pontszámmal végzett, mint a csoportmásodik Szenegál, de ezzel együtt ezt hatalmas csalódásnak élték meg az országban, és bár Dujkovic maradhatott a posztján, sejteni lehetett, hogy a keretben nagy változások lesznek.

Arra azonban Ghánán kívül kevesen gondoltak, hogy a szakvezető ennyire "belenyúl" a keretbe: a világbajnokságra kihirdetett focisták között ugyanis rengeteg olyan labdarúgót találni, aki az elmúlt években egyszer sem szerepelt a válogatottban, míg a januári kontinensviadalon szerepelt futballisták közül tízen is kimaradtak. Dujkovic olyan, korábban azért biztos kerettagnak számító focistákat hagyott ki, mint a Vitesse Arnhem védője, Abubakari Yakubu, a görög Aigaleóban légióskodó bekk, Daniel Edusei, az orosz Krilja Szovjetov Szamarában futballozó középpályás, Baba Adamu, vagy a nigériai Enyimba Rangersszel Afrikai Bajnokok Ligáját is nyert Joetex Frimpong.

Ami az új embereket illeti, a legnagyobb meglepetés kétségtelenül az, hogy a mester három otthon futballozó játékost is kivisz a vébére - ráadásul mindhárman a védelemben kapnak helyet. Közülük a King Faisalban játszó Habib Mohamed (aki januárban próbajátékon szerepelt az izraeli Maccabi Netanyánál, de nem igazolták le) korábban sohasem volt válogatott; a Hearts of Oak bekkje, Daniel Quaye két évvel ezelőtt húzhatta fel utoljára a címeres mezt, míg az Asante Kotoko labdarúgója, Shilla Illiasu 1998 szeptemberében lépett pályára utoljára a válogatottban!

A többi poszton is akadtak nagy visszatérők: a kapus Richard Kingston a török Ankarasporból, illetve a csatár Razak Pimpong az FC Köbenhavntől szintén két éve szerepelt utolsó alkalommal a nemzeti csapatban, de a leghosszabb ideje mellőzött, most pedig ismét meghívott focista nem más, mint a PSV Eindhoven középhátvédje, Eric Addo. Ő a ghánai fővárosban, Accrában született, de fiatalon Belgiumba került, és ott tűnt fel az FC Bruges együttesében az 1997-98-as idényben 19 évesen. Akkor a belgák szerették volna honosítani, és így akár már az 1998-as vébén is szerepelhetett volna, de ő inkább szülőhazáját választotta, és tinédzserként pályára lépett az 1998-as Afrika-kupán.
Azóta viszont egyetlen alkalommal sem kapott meghívót a ghánai nemzeti csapatba, ami részben annak volt köszönhető, hogy rengeteget volt sérült, és a klubcserével sem volt szerencséje. 1999 nyarán ugyanis a PSV Eindhovenbe szerződött, ahol éveken keresztül csak alig játszott. Két szezonra kölcsön is adták a Roda JC-nek, majd visszatérte után a jelenlegi idényben már valamivel több lehetőséget kapott, összesen 20 bajnokin szerepelt - ilyen sok meccset az 1997-98-as bajnokság óta nem játszott egy szezonban... Mindez elég volt Dujkovic számára ahhoz, hogy behívja a bővebb keretbe, és az edzőtáborban olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy a mester a vébére is kiviszi.