Schäfer lehet a togói kapitány

Vágólapra másolva!
A német Winfried Schäfer kész arra, hogy a togói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya legyen a világbajnokságon, miután az afrikai csapatot elhagyta Otto Pfister korábbi szakvezető.
Vágólapra másolva!

"Wangenbe, a csapat szállására tartok autóval, hogy találkozzak a vezetőkkel és a játékosokkal. Ha minden rendben van az együttes körül, elvállalom a munkát" - mondta a korábban a kameruni válogatottat irányító tréner.

A szintén német Pfister a járandóságok és a prémiumok körüli nézetkülönbség miatt mondott le szombaton, melynek következtében a játékosok három edzést bojkottáltak. A futballisták fejenként 155 ezer eurót követeltek a világbajnoki szereplésért, ezen felül pedig minden győzelemért plusz 30 ezret, döntetlenért pedig 15 ezret. A nyugat-afrikai ország szövetségének álláspontja szerint az igény eltúlzott volt.

Pfister távozása után Kodjovi Mawuena korábbi pályaedzője került a csapat élére, de megbízatása csak egy mérkőzésre szól, ám Schäfer érkeztével valószínűleg abból sem lesz semmi.

A togói csapat a Koreai Köztársaság, Svájc és Franciaország válogatottjával szerepel együtt a G csoportban. Első mérkőzésén az ázsiai alakulattal találkozik kedden.