Könnyedén jutott nyolc közé a Klinsmann-csapat

Vágólapra másolva!
A labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőinek első napján elsőként a házigazda németek mérkőztek Svédország legjobbjaival. Az összecsapás gyakorlatilag már a 12. percre eldőlt, Podolski duplája után már nem változott az eredmény, Jürgen Klinsmann tanítványai 2-0-s sikerrel jutottak be a legjobb nyolc közé.
Vágólapra másolva!

Eredmény, 1. nyolcaddöntő:
Németország - Svédország 2-0 (2-0)
München, 66 ezer néző
v: Simon Carlos (brazil)
Németország: Lehmann - Friedrich, Metzelder, Mertesacker, Lahm - Schneider, Frings (Kehl, 85.), Ballack, Schweinsteiger (Borowski, 72.) - Podolski (Neville, 74.), Klose
Svédország: Isaksson - Alexandersson, Mellberg, Lucic, Edman - Linderoth - Jonson (Wilhelmsson, 52.), Källström (Hansson, 39.), Ljungberg - H. Larsson, Ibrahimovic (Allbäck, 72.)
gól: Podolski (4. és 12.)
sárga lap: Frings (27.), illetve Lucic (28. és 35.), Jonson (48.), Allbäck (78.)
piros lap: Lucic (35.)

Mi más lehet a célja a mindenkori világbajnoki házigazdának, ha nem a győzelem? A német labdarúgó-válogatott a százszázalékosan megvívott csoportkör után Svédország ellen kezdte meg az egyenes kieséses szakaszt, ráadásul Jürgen Klinsmann együttesét se eltiltás, se sérülés nem sújtotta, így az egykori kiváló csatár ismét csapatba állíthatta az Ecuador elleni találkozót kisebb sérülés miatt kihagyott Christoph Metzeldert, a középpályán pedig újra Bernd Schneider robotolt.

A svédeknél Marcus Allbäck kiszorult a kezdőből - hiába az angolok elleni gól -, a kezdőben Zlatan Ibrahimovicra várt fontos szerep. Lars Lagerbäck kapitány a felkészülés folyamán végig a védekezést dicsérte, a csapat nem is igazán kapott gólt, a nagyobb problémát inkább a csatárok gólképtelensége jelentette.

Nos, Németország ellen már a 12. percben úgy állt a kispadnál Lagerbäck, mint akinek fogalma nincs arról, mi történt csapatával, s mit kellene tennie. Álomszerűen indult a találkozó, a 4. percben Klose elől még mentett Iskasson egy remek kivetődéssel, de Podolski az üres kapu hívogatásának nem bírt ellenállni (1-0). A 12. percben ismét a két lengyel származású német támadó csinált bohócot a svéd védőkből, s a Kölnből a Bayern Münchenhez szerződő játékos már második találatát szerezte (2-0).

A meccs láttán az volt az ember érzése, teljes a bizonytalanság a skandinávoknál, akár a büntetőterületen belülre került a labda, akár 30 méterre a kaputól, állandó életveszélyt jelentett. Ballack három lövéssel jelentkezett, Frings két távoli bombával próbálkozott, s Schweinsteiger sem maradt le a társak mögött - Isaksson 45 perc alatt annyit vetődött és védett, mint a korábbi három mérkőzésen együttvéve.

Svédország helyzetét nehezítette, hogy Teddy Lucic hét perc alatt kétszer is sárga lapot érően faragta Klosét, emberhátrányban pedig még nehezebb küzdeni, ezzel nem mondunk újat. A szakvezető minden esetre pályán hagyta Henrik Larssont és Ibrahimovicot is, a Kallström helyére hozta be Petter Hanssont. A hajrában Ibrahimovic még kihagyott egy nagy helyzetet, de a félidei játék alapján teljesen megérdemelt volt a német előny.

Forrás: EPA

A második játékrész eleje akár komoly változást is hozhatott volna, Henrik Larsson ugyanis Metzelder közeledtére látványosan összeesett, a brazil játékvezető pedig meglepetésre büntetőt ítélt. Larsson futott a labdának, amelyet szuvenírként a nézők közé bombázott...

Egy esetleges szépítő góllal életbe n lehetett volna tartani a meccs lendületét, így viszont a németek semmit sem erőltettek feleslegesen, a svédek ereje lassacskán elfogyott, csupán Ballackot zavarta saját erőtúltengése, így távoli lövésekkel folyamatosan ébren tartotta Isakssont.

A félidő közepén Schweinsteiger és Podolski is pihenőt kapott Klinsmanntól, a hajrára Fringset is lecserélték, a kispadról bejövő Neuville pedig csak a kapufának lés Isakssonnak köszönhette, hogy nem szerzett gólt.

Németország megérdemelten harcolta ki a legjobb nyolc közé jutást, ellenfele Argentína lesz a negyeddöntőben.

Jürgen Klinsmann német szövetségi kapitány: "Jobban nem is kezdhettük volna a mérkőzést. Aztán okoztunk magunknak egy kis értelmetlen izgalmat a 11-essel. Nagyon alaposan felkészültünk a svédekből. Argentína és Mexikó egyaránt nagyszerű csapat, mindkettővel játszottunk tavaly a Konföderációs-kupán. Mindegy melyikkel találkozunk, nehéz lesz, de pozitívan állunk hozzá."

Lars Lagerbäck svéd szövetségi kapitány: "A németek a két gyors góllal nagyszerű rajtot vettek. Ezután már nehéz dolgunk volt, s tíz emberrel szinte lehetetlen legyőzni egy olyan csapatot, mint Németország. De megpróbáltuk, amíg erővel bírtuk. Ezért büszke vagyok a csapatra."