Felforgatta a kispadokat a futballvébé

Vágólapra másolva!
Menni vagy maradni? - ez a kérdés foglalkoztatta és foglalkoztatja a világbajnokság 32 válogatottjának kapitányát, illetve szövetségét. A július 17-i állapotokat figyelembe véve tizenkét szakvezető maradhatott posztján, vannak olyanok, akik éppen a vb során hosszabbítottak szerződést, akik éppen a rossz szereplés miatt mondtak le, vagy akiket még ez sem tántoríthatott el a maradástól. Bár napról napra változik a helyzet, egy héttel a labdarúgó világbajnokság befejezése után kis körképet alkotva ezúttal a kispadokra fókuszáltunk.
Vágólapra másolva!

Azt lehetett tudni a világbajnokság előtt, hogy Sven-Göran Eriksson távozik az angoloktól, talán ezért húzódott annyira háttérbe a szőke svéd, s "Come on"-jain kívül mindent segítője, s leendő utódja Steve McClaren gondjaira bízott. Három világversenyen ugyanaz a hitvány játék, jobb is, ha váltás történik a kispadon (a Sporting Life tökéletesen fogalmazta meg:
Thanks for nothing, Sven, azaz Köszönjük a semmit, Sven) - más kérdés, ha már most is McClaren volt az ész, hoz-e ez bármi minőségbeli javulást a szigetországiaknál. Eriksson egyébként a jamaicai szövetség álomösszeggel csábítja, ez való a számára, hiszen bukni nem lehet, a 2010-es vb-szereplés azonban visszahozhatná megfakult nimbuszát.

Trinidad és Tobago számára Leo Beenhakker jó megoldás lehetett volna, ám a holland szakvezető végül a lengyel ajánlatot fogadta el. Utódja másodedzője, Wim Rijsbergen lett, aki négy évre szóló szerződést kötött.

Nyolc év után Bruce Arena is bedobta a törölközőt, az Egyesült Államok kispadjára máris nagyhalat szeretne kifogni a szövetség. Az egyik jelölt Jürgen Klinsmann, aki nem hosszabbította meg szerződését a német együttes élén, s mivel Kaliforniában él, s lakása csupán félórányira van az amerikaiak egyik legnagyobb edzőtáborától tökéletes megoldást jelentene. Klinsmann azonban úgy nyilatkozott, hogy fél évig pihenni szeretne.

Ugyancsak jelölt a Lyon jelenlegi mestere, Gerard Houllier, s ami még izgalmasabb, Guus Hiddink is. A holland szakember ugyan hivatalosan az orosz kispadot foglalta el, ám az amerikaiak hajlandóak lennének akár kivásárolni is élő szerződéséből.

Nem élte túl a csoportmeccseket Ilija Petkovic, a szerb-montenegrói kapitány a dualista ország utolsó kapitányaként az argentinoktól elszenvedett 6-0-s vereséget követően mondott le, csapata három zakóval zárta a vébét, utódjául a spanyol Javier Clementét választotta a szövetség.

Lemondott a mexikói Ricardo Lavolpe mellett az argentin Jose Pekerman is, utóbbi a németekkel szemben büntetőkkel elveszített negyeddöntőt követő sajtótájékoztatón búcsúzott el. A Costa Rica-i Alexandre Guimaraes helyzete másabb, az 1990-ben játékosként, a legutóbbi két vébén pedig kapitányként dolgozó szakembernek esze ágában sem lett volna távoznia, ám hazaérkezte után olyan ellenséges hangulat fogadta (s még csak nem is a reptéren őrjöngő tömeg "Kutya, kutya, kutya" üvöltözése), hogy saját biztonsága érdekében jobbnak látta, ha lemond.

A kiesés után lemondott a paraguayi Anibal Ruiz is, akit azonban marasztal a hazai szövetség - kérdés, a kapitány vállalja-e a folytatást. A ghánaiak szerb trénere, Ratomir Dujkovic is jelezte, elég volt - utóbbit nem a megüresedett szerb kispad csalogatta, sokkal inkább az afrikai életforma ellen van kifogása.

Nem maradt a horvát Zlatko Kranjcar sem, akit a vébé után nem marasztalt a szövetség, mintegy teljesítve ezzel a közvélemény óhaját. "Nem hosszabbítjuk meg a kapitány július 31-én lejáró szerződését" - erősítette meg a hírt Vlatko Markovic elnök, aki elismerte, a világbajnokság igazi bukást jelentett, ugyanis az eredmény nem tükrözi híven a csapat kvalitásait. Kranjcar utódja az iránból távozó Branko Ivankovic, esetleg az egykori Milan-klasszis, Zvonimir Boban, vagy az 1998-as vb-bronzérmes válogatott csapatkapitánya, Igor Stimac lehet. Markovic elárult, két külföldi edzővel is tárgyal, s bár neveket nem árult el, a hírek szerint az egyik kiszemelt Lothar Matthäus.