Tanítási szünet Dél-Afrikában a focivébé miatt

Vágólapra másolva!
A dél-afrikai munkáltatók többsége pénteken korábban hazaengedi dolgozóit, hogy lehetőleg minél több helyi láthassa a labdarúgó-világbajnokság megnyitóját és a hazai válogatott Mexikó elleni találkozóját. A diákoknak pénteken nem kell menniük iskolába.
Vágólapra másolva!

Szerda délben országszerte megszólaltak a vuvuzelák, hogy ezzel jelezzék a dél-afrikaiak, hogy a Bafana-Bafana mögött állnak, támogatják őket, mindegy, hogy milyen eredményt ér el a csapat - jelentette Fokvárosból az [origo] tudósítója.

Egész Dél-Afrikában iskolai szünetet rendeltek el (itt ugyanis tél van, és nincsen nyári szünet, mint Magyarországon) annak érdekében, hogy ezzel is valamennyire segítsék a közlekedést.

Forrás: Berencsi Beáta

Pénteken szinte az ország összes munkahelyén csak délig vagy 13 óráig dolgoznak az emberek, hogy láthassák a megnyitót és az első meccset, amelyen Dél-Afrika Mexikót fogadja Johannesburgban. Azok a cégek, amelyek nem engedhetik el a munkatársakat, tévéket biztosítanak, hogy a nyitómeccset mindenki láthassa - hogy aztán a lefújás után a munka ugyanonnan folytatódjon, ahol előtte abbamaradt.