Kalózkazettáról adta a vb-meccset az észak-koreai tévé

Vágólapra másolva!
Egy kalózmásolaton nézhették meg szombaton az észak-koreaiak a focivébé nyitómeccsét - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség. Észak-Korea nem közvetítheti a vb-t, mert az egész Koreai-félszigetre szóló közvetítési jogot Dél-Korea vette meg.
Vágólapra másolva!

A kommunista Észak-Korea 44 év után jutott ki ismét a vb-re. Az SBS dél-koreai közszolgálati adó szerint az észak-koreai televízió leadta a pénteki nyitómérkőzés egy kalózmásolatát. Az SBS egyik munkatársa azt mondta a Yonhapnak: a televízió azután dönt a további lépésekről, hogy megtudták, hogyan jutott Phenjan a felvételhez.

A dél-koreai televízió, amely az egész Koreai-félszigetre megvette a közvetítési jogokat, "kalózkodás áldozatának" tartja magát.

Az előző, 2006-os németországi világbajnokság idején Szöul a két ország közötti enyhülés részeként ingyen adta át északi szomszédjának az élő közvetítéseket. Ezután voltak azonban az észak-koreai kísérleti atomrobbantások, amelyek miatt megromlott a viszony a két ország között, és a közvetítési jogok ingyenes átadása már politikai akadályokba ütközött.

Egy dél-koreai hadihajó márciusi elsüllyesztése - amelyet Szöul szerint Phenjan követett el - után a közvetítési jogokról szóló tárgyalások teljesen leálltak. A Korean Times című dél-koreai lap májusban azt írta: az SBS a jogdíj kifizetése mellett ahhoz kötötte a közvetítéseket, hogy segítsék újságíróit bizonyos észak-koreai témák feldolgozásában.

A végső döntés azonban a dél-koreai kormány kezében volt, mivel a két Korea közötti televíziós közvetítésekhez kormányengedély szükséges - írta a dél-koerai lap.

Közben Dél-Korea válogatottja lejátszotta első mérkőzését a világbajnokságon, amelyen 2-0-ra verték Görögország válogatottját. Az észak-koreai válogatott kedden, Brazília ellen mutatkozik be.