Kiakadt egy zsidó szervezet a Holokauszt Emlékközpont vb-vetítése miatt

Vágólapra másolva!
A Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság felháborítónak tartja, hogy a Múzeumok Éjszakáján focivébét közvetítettek és Sportszeletet osztottak a Holokauszt Emlékközpontban.
Vágólapra másolva!

"Az állami alapítású Holokauszt Emlékközpont nemzeti intézményünk, melyet szándékosan nem a zsidó negyedben építettek fel, hanem a Páva utcában, ezzel is jelezve, hogy nemzeti emlékhelynek szánták EDDIG" - írja az Emlékbizottság közleménye. "Számos rendezvénynek adott helyet az Emlékközpont, de a tegnap éjszaka más volt mint a többi. Az Emlékbizottság is fontos kulturális eseménynek tartja a futball világbajnokságot, és helyesli azt, hogy tárlatvezetéseket tartottak, melyeken labdarúgók és sportolók személyes történetén keresztül mutatták be a holokauszt történetét és állandó kiállításaikat és, hogy összefogásra buzdít a futball-rasszizmus ellen."

"Ezzel szemben felháborító az a tény, miszerint kivetítőn lehetett megnézni néhány futballmérkőzést és az első ezer látogató Sportszeletet kapott ajándékba, melyet az Emlékbizottság egyúttal elítél és szégyenletesnek tekint. Talán nyereségesebb lett volna a résztvevők létszámát és az ebből származó bevételt tekintve, ha a meghirdetett programban az is szerepelt volna, hogy a csoki mellé egy sárga csillagos marcipánt is kapnak az odalátogatók..." - folytatja a közlemény.

A Szabadságharcosok elsősorban a csokiosztást ítélik el: "A Holokauszt Dokumentációs Központ (...) kiállításai a magyar holokauszt történetét és az ehhez kapcsolódó művészeti alkotásokat mutatják be. Úgy gondoljuk, hogy a foci-vb közvetítése és csokik osztása sérti az Emlékközpont szellemiségét és a sporttörténeteken, tárlatvezetésen, élő beszélgetéseken kívül nem fér bele egy focivébé közvetítése, főleg nem csokiosztással egybekötve."

A kérdéses estén a Kamerun-Dánia (1-2) mérkőzést játszották a vébén.