Társoldalunk:

Örüljünk, hogy nem fémből van - a Zeneakadémián járt a vuvuzela

2010.06.23. 12:39

A szerkesztőségünk birtokába jutott vuvuzelát elvittük a Zeneakadémiára, ahol a fizikához és zenéhez is értő szakember elemezte műszerekkel. Trombitán játszó diákok segítségével egészen szép hangokat lehetett kicsalni belőle, de alapvetően egy egyszerű és idegesítő hangszer, és az a szerencsénk, hogy nem fémből van. Dr. Pap János zenei akusztikus egyetemi docens (Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem) írása.

A bölcsek szerint egy kellemetlen és feloldhatatlannak tűnő helyzet elviselésére a legjobb megoldás, ha megszeretjük. A vuvuzela esetében ez tűnik a legnehezebbnek. Talán, ha megismerjük, úgy könnyebb lesz.

Az elemzett hangszer kúpos furatú, 62-63 centiméter hosszú, műanyag testű, tölcséres fúvókájú. Leghosszabb példányai az egy métert is elérik. "Vú-vú" hangja alapján zulu nyelven a neve azt jelenti: "vú-vú hangot kelteni". Egy másik értelmezés szerint zuhanyrózsára emlékeztető formájáról kapta a nevét. Zuhanyként fröcsköli a hangokat az emberekre. Hogy megtudjam, milyen érzés fújni, én is a kezembe vettem egyet és beledudáltam. A hangja, mint a kanásztülöké. Öt perc után elzsibbadt a szám. Vajon ki szeretheti ezt? Talán a malacok, meg a szüleik.

Belefújtak a tanítványaim is, trombitások a Zeneakadémián. Így sem lett jobb a viszonyunk. Csak az alaphangja szólaltatható meg, kis gyakorlással bárki elő tudja csalni belőle ( lásd a videón, illetve az 1. ábrán).

 

Pap János fizikus, zenész, szurkoló elemzi a szerkesztőségünkhöz került vuvuzela hangját

 

Forrás: Pap János, Régi Zeneakadémia

1. ábra. Forrás: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Nagy erőlködéssel az első felhang is kifújható (lásd a 2. ábra spektrogramját). Az oktáv, ha laikus fújja, nem pontos, kicsit hamis. Az ennél magasabb rezgési módusok némák, azaz nem alkalmas dallamjátékra. Az [origo] szerkesztőségének 63 centis vuvuzeláját "a" (220 Hz) hangolásúnak mértük. A fúvókája a kürtére emlékeztet. Elemeztük a hangszínét is. Elsősorban a mély összetevők emelkednek ki a hangból (lásd 1. ábra). Ennek következtében a fémtestű rokonoknál kisebb a szubjektív hangossága. De így is elfedi az éneket és a szóbeli buzdítást.

Hallgassa meg, hogy viszonylag szépen is tud szólni a vuvuzela! A hang elemzése az alábbi ábrán látható.

Forrás: Pap János, Régi Zeneakadémia

2. ábra. Forrás: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Valójában elfed mindent. Kivéve talán a még mélyebb hangú dobokat, vagy a nagyon fényes hangú trombitákat. Olvasom a neten több helyütt is, hogy 120-127 dB a hangnyomásszintje. Ajaj, kezdi megközelíteni a sugárhajtású repülők hangját! Ha az adatközlők egyetlen hangszerre gondoltak, akkor ez téves megállapítás. A zenekari harsona, ami lényegesen hangosabb nála, 2-3 méteres távolságból is csak 110-115 dB-re képes. Való igaz, hogy a vuvuzélától 30 centiméterre vagy ha a közelünkben 40-50 szurkoló tülköl egyszerre, akár 120 dB feletti is lehet az érték, és ez már fájdalmat okoz. (Minden távolságduplázás szabadtérben 6 dB-es csökkenéssel jár.)

Bár a pályán mért hiteles adatot nem ismerek, az bizonyos, hogy a folytonos "méhzúgásban" a játékosok nehezebben tudnak kommunikálni és koncentrálni, figyelmük eltompulhat. A sokféle hangszerhangból mindent elfedő zaj lesz, lásd egy stadionbeli hangfelvétel átlagspektrumát (3.ábra). Ezen jól kivehetők az alsó részhangok. Konkrétságuk arra utal, hogy a közelben lévő hangszerek azonos magasságra voltak hangolva, és ez megkönnyíti e hangok zajszűrését.

Forrás: Pap János, Régi Zeneakadémia

3. ábra. Forrás: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Mindent egybevetve innen Magyarországról a vuvuzela nehezen szerethető. De úgy vélem, némi empátiával és tudás birtokában már érthető lesz, miért is kedvelik ott, Dél-Afrikában.

A harcosok hangja

Az afrikai őslakosoknak kicsit más a viszonya a fúvós hangszerekhez, mint nekünk, itt Európában. Egykoron az ember, szinte mindenütt a Földön, amikor a leölt állatok szarvából, csontjaiból készített tárgyakból hangot csiholt, annak hitében tette azt, hogy ilyen módon is uralni fogja az állatok lelkét, és a keltett hangokat a szellemek is meghallják. Afrikában ez a hit szinte még ma is él. A földrészen mindenütt találni a végébe, illetve az oldalába fúrt nyíláson át megfújt szarvkürtöket. De Dél-Afrikában, a nagytestű kudu-antilop - a kenguruéval összemérhető jelkép - szarvából készült, oldalán fújt hangszer a legelterjedtebb. Ez a lepatata, ami a tswana nép nyelvén állatszarv- kürtöt jelent. Ilyen például Kenyában az oporo vagy Nigériában az opo is.

A múltban  ünnepeken, beavatási szertartásokon fújták (termékenységi szimbólum), illetve háborúban, vagy amikor az oroszlánt és a leopárdot megölték. Hangja összefügg tehát a harccal, a küzdelemmel és az ellenség elpusztításával is. Mióta ember él a Földön, a fúvós hangszerek hozzátartoztak az erő szimbolikájához. Mivel a "harcok" helyszíne átkerült a stadionokba, és a vágy, hogy tülköléssel ijesztgessék az ellenfelet, erősítsék a saját csapatunkat, nem szűnt meg, az 1960-as évektől folyamatosan születtek meg a hangkeltő csodák pumpákból, csövekből és állatszarvakból. Az igazi lepatata-reneszánsz az 1990-es években kezdődött. Ugyan túlságosan nem kéne büszkének lenni erre a "hangszerre", de Neil van Schalkwyk ragaszkodik hozzá, hogy a vuvuzelát ő találta fel. Egy biztos, a gyártó cég társtulajdonosaként meg lehet elégedve hangszerének sorsával: jelentős a bevételük és a fél világ velük foglalkozik.

Vuvuzelázik a világ

Az őslakos szurkolók mellett egyre többször látunk európai és ázsiai vuvuzelázókat is. Ennek oka szintén a hangantropológia. A magunk keltette zaj a külvilágot általában sokkolja, az egónkat ellenben erősíti. Gondoljunk csak az önbizalom-erősítő bőrtalpú cipők csattogására, az autóhangszórók dübörgésére, vagy a helyből rakétaként startoló motorok bőgésére. A magyarázat evolúciós: a hangosabb állat nagyobb, azaz erősebb. Ráadásul a folytonos, teljes erejű fújás a szervezet oxigéncseréjét rontja, így némileg módosulhat a tudatállapot. 

A fentiek alapján nem csoda tehát, ha zajkeltő eszközökkel és zajongó szurkolókkal találkozunk a meccseken. A szurkolás pozitív és negatív  lélektanával most nem kívánok foglalkozni - az összetartozás kifejezője, az "értünk is játszotok" akusztikai tükre, a tömeghisztéria forrása, olykor csoportképző alibi stb.

Általános tapasztalat, hogy az egyes országokban a szurkolói kelléktárban azok a hangkeltő tárgyak találhatók meg leggyakrabban, amelyek szorosan hozzátartoznak az adott nép kultúrájához. Mi magyarok pl. kereplővel szurkolunk, a svájciak kolomppal, a brazilok pedig sípokkal, csörgőkkel, reszelőkkel és dobokkal.

Dél- és Közép-Amerikában is ősi hangszer a szarvkürt és az agyagkürt. Nem csoda hát, hogy már az 1970-es években mexikói stadionokban megjelentek a műanyagtülkök, a Közép- és Dél-Amerikában is népszerű cornéták. Az eredetileg fém hangszereket veszélyességük miatt műanyagra cserélték (túl jól lehetett velük verekedni). Az elkövetkezendő brazil világbajnokságra már tervezik a corneta brazuca nevű sűrített levegővel hajtott műanyagcsodát.

2009-ben nagy vita után a FIFA úgy döntött, hogy a műanyag, könnyűtestű vuvuzelát engedélyezi, az ugyancsak a világbajnokságra készített,  autentikusabb formájú, ámde súlyosabb és hegyesvégű, verekedésnél hatásosabb, szintén műanyag kuduzelát pedig nem. Ráadásul ez utóbbit rituális hangszerként használja évtizedek óta egy dél-afrikai baptista vallási közösség (Nazareth Baptist Church), akik tiltakoztak is az "alantas" világi fújkálás ellen, de tiltási kérelmüket elutasították.

A vuvuzelák olcsók, bárki megveheti őket, színesek, dekorációval nemzetivé tehetők. A hangjuk azonban monoton és unalmas. Ehhez képest a különböző népek tradicionális szurkolási szokása, stílusának változatossága nagyon vonzó tud lenni. Az egyik országokban dalokat énekelnek, másutt szambáznak, megint másutt rigmusokat kurjongatnak. Hallgatván a meccsek akusztikai hátterét, valójában nem tudom, minek örüljek. A folytonos, monoton zaj kimondottan bosszant. De eldöntöttem, hogy megértő leszek és bízom a megszokás erejében.  Csak mondja meg mindig valaki, melyik tülkölés melyik csapatnak szól, és akkor nem összevissza hangoskodom, magamban.

Eszembe jutott, hogy a tiki-takit annak idején betiltották. Pedig az milyen jó játék volt!