Ágyban is támadó németeket remél a miniszter

Vágólapra másolva!
A német családügyi miniszter azt reméli, hogy a labdarúgó-válogatott esetleges sikeres dél-afrikai, világbajnoki szereplése növeli majd a születések számát az országban.
Vágólapra másolva!

Kristina Schröder a Rheinische Post című lapnak elmondta: az, hogy a csapat 2006-ban házigazdaként bejutott az elődöntőbe, pozitív hatással volt a születések alakulására, számottevően több gyermek jött a világra.

"Ezért különösen örülnék, ha a válogatott nyerni tudna a vb-n" - fogalmazott.

A német kormányt régóta aggasztja a visszaesés, amely 2009-ben például 3,6 százalék volt. Mindössze 651 ezer gyerek született, ilyen alacsony szám a II. világháború óta nem volt.

A németek 16 órától az angolokkal csapnak össze a futball vb nyolcaddöntőjében.