Dunga állásába került a brazil vb-fiaskó

Vágólapra másolva!
A Brazil Labdarúgó Szövetség menesztette Dungát, a válogatott szövetségi kapitányát. Irányításával az ötszörös vb-győztes csapat a dél-afrikai tornán a negyeddöntőben Hollandiától 2-1-re kikapott, így nem jutott be négy közé, pedig a célja az aranyérem megszerzése volt.
Vágólapra másolva!

A szövetség 2006-ban négyéves szerződést kötött Dungával, akivel 2007-ben Copa Americát, tavaly pedig Konföderációs-kupát nyert a brazil együttes. Az elért eredmények ellenére, elsősorban a válogatott túlságosan is védekező felfogása miatt sokan és sokat kritizálták az 1994-es vb-aranyérmes csapat kapitányát, aki a dél-afrikai vb-n nem tudta sikerre vezetni csapatát. Hollandia - 1-0-s brazil vezetésről fordítva - 2-1-re legyőzte az aranysárga-mezeseket a negyeddöntőben, Kakáék így nem jutottak be a négy közé, pedig Brazíliában mindenki vb-győzelemre számított.

Forrás: AFP

A hollandok elleni fiaskót követően Dunga azt mondta: "Mindenki tudja, hogy a munkát négyéves időszakra vállaltam el." Miután hazatért Porto Alegre-i otthonába, vasárnap már arról beszélt, hogy szívesen maradna: "Pihenek egy vagy két hetet, s miután a szövetség elnöke, Ricardo Teixeira visszatér az Egyesült Államokból, beszélhetünk a jövőről. A dolgok azon múlnak, hogy ő mit mond. Egy kiváló csapatot vezethettem, amellyel mindössze hatszor kaptunk ki, és mi vagyunk a Copa America bajnokai."

A brazil szövetség viszont nem várt semmire és senkire, hanem menesztette Dungát, s hamarosan - a hivatalos közlemény szerint egy hónapon belül - kijelöli az utódját.

Brazil lapok szerint Mano Menezes, Leonardo, Vanderlei Luxemburgo vagy Luis Felipe Scolari lehet az új szövetségi kapitány, Luxemburgo és Scolari is ült már korábban a válogatott kispadján. Scolari már be is jelentkezett a munkáért, azt mondta, csodálatos befejezése lenne karrierjének, ha a 2014-es brazíliai vb-n fejezné be pályafutását.