Hiába esett ki Paraguay a vébén, vetkőzik a szupermodell

Vágólapra másolva!
Bár nem lett világbajnok a paraguayi labdarúgó-válogatott, nem marad látványosság nélkül Asunción lakossága. A fehérneműmodell Larissa Riquelme ugyanis meggondolta magát, és a válogatott tiszteletére meztelenül fut majd a dél-amerikai főváros utcáin.
Vágólapra másolva!

"Ezt számon ajándékul minden paraguayi embernek és természetesen a válogatottnak, mert a fiúk a búcsú ellenére mindent megtettek a sikerért" - nyilatkozta Larissa Riquelme a Diario Popular napilapnak.

Forrás: AFP

A fehérneműmodell, akit a helyi sajtó már "Paraguay múzsájaként" emleget egy hete jelentette be, megszabadul ruháitól, ha Paraguay lesz a világbajnok. A 24 éves szépség fotói korábban is bejárták a világsajtót, mivel a paraguayi főváros, Asunción szabadtéri meccsnéző helyein felbukkanva szurkolt, mobiltelefonját pedig méretes keblei között tárolta.

Riquelme szerint számára egyértelmű, hogy négy év múlva, 2014-ben Paraguy lesz a világbajnok a brazíliai eseményen.

Forrás: AFP