Maradona nyomdokaiba ülne Van Persie

Vágólapra másolva!
Robin van Persie otthonában az ünneplő Diego Maradona néz le a falról, extra motivációt adva a holland csatárnak vébécím elnyeréséhez.
Vágólapra másolva!

A holland válogatott eddig két vb-ezüstöt szerzett: 1974-ben az NSZK-tól, 1978-ban pedig Argentínától kapott ki a döntőben ki, így nagy nyomás nehezedik a jelenlegi játékosokra, hiszen háromból három vb-döntőt még egyetlen csapat sem bukott el.

A két vesztett vébédöntő szálai Robin Van Persie játékszobájában futnak össze, ahol az NSZK-t 1986-ban legyőző argentin válogatott csapatkapitánya, Diego Maradona ünnepli a vb-győzelmet.

"Hihetetlen az a kép" - mondta az AFP-nek a holland csatár. "Maradona ül a társai vállán, kezében a világbajnoki trófea, az arcán pedig az a fantasztikus, széles mosoly."

Holland győzelem esetén elkészülhet a kép másolata, Van Persie ugyanis hasonló módon szeretné megünnepelni az esetleges diadalt. Arra persze magunk is kíváncsiak vagyunk, hogy a 186 centis csatárt ki fogja a vállára venni?

Van Persie szerint a vasárnapi döntő nem csak az ellenfél, hanem a múlt terhe miatt is nehéz lesz. De, ha sikerrel veszik az utolsó akadályt, akkor a legendás elődök nyomdokába léphetnek a pályán és azon kívül is. "Nem könnyű a két elveszített döntő emlékével pályára lépni, mert a múlttal is meg kell küzdenünk a döntő kilencven perce alatt. Mi ezeknek a csapatoknak az árnyékában nőttünk fel, ha közülük valaki megszólal, akkor mindenki odafigyel. Remélem, egyszer majd ránk is így fognak figyelni."

A holland siker egyik titkaként Van Persie a kiváló csapategységet jelölte meg. "Nagyszerű, hogy mindenki beszél mindenkivel" - lelkendezett. "Ha most valaki bemenne egy kamerával a szállásunkra, azt látná, hogy mindenki remekül érzi magát, viccelődik a másikkal, és azért dolgozik, hogy elérjük a nagy közös célunkat."