Kassai nem kap meccset a foci-vb-n

Vágólapra másolva!
Kassai Viktort nem hívták meg a 2014-es labdarúgó-világbajnokságra. A magyar bíró a legutóbbi vb-n elődöntőt, 2011-ben BL-döntőt vezetett, és még tavaly is eljutott a vb előszobájának számító U20-as vb-ig, ám ott csak a csoportkörben fújhatta a sípot.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi szövetség a brazíliai tornára 25 játékvezetőt és segítőiket, valamint kilenc tartalék bírót és melléjük egy-egy asszisztenst nevezett meg. Európát kilenc trió, valamint egy tartalék duó képviseli.

A 38 éves magyar bíró 2008-ban olimpiai döntőt vezetett, majd sikeresen dirigált a 2010-es vb-n. Négy mérkőzésen bíráskodott Dél-Afrikában, ő vezette többek között a Spanyolország-Németország elődöntőt. 2011-ben a világ legjobb bírójának választották, ebben az évben a Bajnokok Ligája döntőjét dirigálta, egy évvel később és tavaly is BL-elődöntőben működött közre.

2012-ben az Eb-n is ott volt, ám csak két csoportmeccset vezethetett, miután az angol-ukrán (1-0) találkozón nem adta meg Marko Devic szabályos gólját Vad II István jelzésének megfelelően. A FIFA sajtótájékoztatón jelentette be, hogy téves döntést hozott, ezért nem vezethet több meccset a tornán.

2013-ban harmadik lett a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS listáján, ugyanakkor két BL-meccs miatt is kritikák érték. A tavaszi Bayern-Barca (4-0) elődöntőn két gól is vitatható volt: a felvételek alapján úgy tűnt, Robben találata előtt Müller szabálytalan volt, Gomez pedig lesről volt eredményes. A másik oldalon viszont úgy vélték, akár három büntetőt is ítélhetett volna a német csapat javára. Az őszi szezonban a Galatasaray-hívők estek neki a magyar bírónak, aki szerintük adott egy ajándékbüntetőt a Juventusnak a torinói meccsen (2-2).

Kassai Viktor a mostani szezonban három BL-csoportmeccset és egy Európa Liga-találkozót vezethetett, és ő fújta a sípot a novemberi Mexikó-Új-Zéland interkontinentális vb-pótselejtező első mérkőzésén.

A magyar bíró még tavaly június 9-én a DigiSportnak úgy nyilatkozott, fontos hogy ott lehet a nyári törökországi U20-as vb-n, miután az a 2014-es vb előszobájának számít. "A 2014-es brazíliai világbajnokságra vagy a Konföderációs Kupán, vagy az ifjúsági vb-ken keresztül tudják magukat kvalifikálni a bírók" - fogalmazott Kassai. "Ez a mi kvalifikációs tornánk, szóval ha jól teljesítünk, akkor kinyílhat a kapu Rio felé is."

Az általa fontosnak tartott U20-as tornán csak két csoportmeccset vezetett. A június 24-ei Kuba-Nigéria (0-3) és a június 29-ei Üzbegisztán-Uruguay (0-4) találkozót megkapta, ám az egyenes kieséses szakaszban már nem kapott lehetőséget.

Utoljára 1990-ben fordult elő, hogy magyar bíró nélkül rendeztek meg egy foci-vb-t.