Brazília

A brazil fociválogatott eddigi vb-szereplései.

A brazil az egyetlen válogatott, amely valamennyi világbajnokságon ott volt, és a selecao hódította el legtöbbször az aranyérmet - ez a két tény mindent elmond arról, amit Brazília jelent a világ labdarúgásában.

Az első címre ugyan 1958-ig kellett várni, hiszen nyolc évvel korábban szuperfavoritként hazai pályán csak ezüstérmes lett a válogatott, de azóta Brazília mindig is aranyesélyesként indult a vébéken. A csapat 1970-ben végleg elhódította a Jules Rimet-kupát, miután harmadszor lett világbajnok, Pelé pedig mindegyik diadalból kivette a részét. Ezt követően viszont 28 éven át döntőbe sem jutott a csapat - a legutóbbi öt fináléból viszont háromban érdekelt volt.

1982-ben Brazília az egész világ szimpátiáját elnyerte pazar támadójátékával, ennek ellenére nem tudott bejutni a legjobb négy közé. A középdöntő utolsó mérkőzésén Olaszország volt az ellenfele, és jobb gólkülönbségük miatt a braziloknak már a döntetlen is elég lett volna az elődöntőhöz. A két együttes fantasztikus mérkőzést játszott, amelyen Brazília kétszer is egyenlített, ám a bombaformában lévő Paolo Rossival nem bírt. Ha sikerült volna megőrizni az ikszet, a brazilok az elődöntőben Lengyelország ellen játszottak volna.

Négy évvel később már nem voltak középdöntők, a brazilok pedig a negyeddöntőig magabiztosan meneteltek, ott viszont az aktuális Európa-bajnok Franciaország várt rájuk. Az a találkozó is rendkívül magas színvonalú volt, és a győzelem ott volt a brazilok kezében, hiszen a második félidőben 1-1-nél tizenegyeshez jutottak. A labda mögé Zico állt, lövését azonban Joel Bats hárította. A továbbjutásról így büntetőpárbaj döntött, ahol Sócrates és Júlio César is hibázott, így Brazília kiesett. Az elődöntőben az NSZK lett volna az ellenfele.

A brazil futball szerelmesei számára az 1990-es világbajnokság jelentette a mélypontot, köszönhetően annak, hogy Sebastiao Lazaroni szövetségi kapitány fejébe vette: szakít a braziloktól megszokott szép futballal, a jogo bonitóval, és "európaivá" teszi a csapat játékát. Az, hogy a későbbi döntős Argentína ellen már a nyolcaddöntőben vereséget szenvedtek, már önmagában kisebbfajta tragédiát jelentett Brazíliában, de a mutatott játék még nagyobb letargiát okozott. A válogatott ugyan mindhárom csoportmérkőzését megnyerte, de a három találkozón mindössze négy találatot ért el, és végig bűn rosszul futballozott.

Lazaronit Carlos Alberto Parreira követte a kispadon, akinek nagy húzása az volt, hogy az európai stílusú, szervezett labdarúgást vegyítette a brazilos futballfelfogással, és ez elég volt ahhoz, hogy a csapat megnyerje a vébét 1994-ben. Kellett ehhez persze a zseniális csatárduó, Romário és Bebeto, de az sem volt véletlen, hogy a csapatkapitány a legeurópaibb stílusú brazil focista, Dunga volt. Az együttes magabiztosan ment tovább a csoportjából, az egyenes kiesés szakaszban pedig előbb a házigazda Egyesült Államokat, majd egy emlékezetes meccsen a hollandokat, végül pedig a svédeket verte ki, és a döntőben találta magát. A finálé felejthető, és az első (sőt, idáig az egyetlen) gól nélküli vébédöntő volt, de a büntetőpárbajban a brazilok jobban céloztak az olaszoknál.

A címvédéshez négy évvel később nem kellett volna sok, hiszen a már az 1994-es keretben is szerepelt, időközben világklasszissá vált Ronaldo vezérletével megint bejutott a döntőbe a csapat, ám a franciaországi fináléban a házigazda jobbnak bizonyultak. A brazil közvéleményt azóta foglalkoztatja a kérdés, hogy mi történt Ronaldóval közvetlenül a döntő előtt; rejtélyes rosszullétéről azóta számos történet született, az összeesküvés-elméletek gyártói igazán kiélhették fantáziájukat.

Újabb négy év elteltével azonban Ronaldo már pozitív hős volt: azok után, hogy hosszú időt kellett kihagynia, és nélküle a brazilok csak szenvedek a selejtezőkön - már a kijutásért is alaposan megizzadtak -, a japán-dél-koreai közös rendezésű viadal a selecao diadalmenetét hozta. Ronaldo gólkirály címet szerzett, és a fináléban kétszer vette be a torna legjobbjának megválasztott német kapus, Oliver Kahn hálóját - így a brazilok címvédőként utazhattak Németországba.

2006-ban azonban már a legjobb négy közé sem jutott be az együttes, a csoportban Horvátország, Ausztrália és Japán legyőzése után a nyolcaddöntőben 3-0-ra elgázolta Ghánát is, hogy négy siker után Thierry Henry megpecsételje a sorsát, és Franciaországot juttassa elődöntőbe.

Négy éve hasonló volt a helyzet, Észak-Korea és Elefántcsontpart legyőzése után a portugálok elleni 0-0 csoportelsőséget ért, Chile nem okozott gondot a nyolcaddöntőben (3-0), a legjobb nyolc között azonban Hollandia - a duplázó Wesley Sneijder góljaival - 2-1-re nyert ellene.