Mexikó

Vágólapra másolva!
A mexikói fociválogatott eddigi vb-szereplései.
Vágólapra másolva!

Mexikó vb-részvétele sokáig kötelező feladatnak számított, hiszen a térségben egyértelműen az El Tri becenevű válogatott volt a legerősebb. A közép-amerikaiak már a legelső világbajnokságon ott voltak, majd legközelebb az 1950-es vébén szerepeltek. Már akkor is a legendás Antonio Carbajal védte a kapujukat, aki a következő négy tornán is ott volt, vagyis összesen öt világbajnokságon szerepelt.

Túl sok sikerélményben nem volt része, hiszen a mexikóiak első győzelmüket csak 1962-ben aratták. Legnagyobb sikereiket a két saját rendezésű tornán, 1970-ben és 1986-ban érték el, mindkétszer a negyeddöntőig jutottak. A legutóbbi öt tornán egyaránt sikerrel vették a csoportkör jelentette akadályt, a legjobb nyolc közé azonban nem tudták beverekedni magukat.

Négy éve Dél-Afrikával 1-1-et ért el, 2-0-ra legyőzte Mexikót, így már az uruguayiak elleni 0-1 is belefért. A nyolcaddöntőben aztán Carlos Tévez duplájának köszönhetően Argentína 3-1-re nyert.