Casillas bakizik, Ronaldo hibázik, Suárez harap - a vb lúzerválogatottja

Loser válogatott, vébé 2014
Vágólapra másolva!
A világranglista-első és BL-győztesekkel teletűzdelt spanyol válogatott játékosai egytől egyig megégtek a vb-n, a befürdött szupersztárokból összerakott álomcsapatunkba öten (Casillas, Piqué, Ramos, Xavi, Costa) is bekerültek. A portugáloktól kiállított Pepe és az aranylabdás Ronaldo ugyanúgy csalódást hatalmas csalódást keltett, mint a liverpooli Gerrard-Suárez duó, az olaszok pedig hiába várták Balotellitől a csodát, a hektikus csatár inkább az internetes PR-profiljára koncentrált, semmint a pályán tett volna meg mindent a csapatáért. A schalkés Boateng nemcsak rosszul játszott, de a kapitányt bíráló szavaiért haza is küldték a ghánaiaik.
Vágólapra másolva!

Iker Casillas címvédőként, friss BL-győztesként, csapatkapitányként érkezett a vb-re, hogy aztán a brazíliai torna egyik, ha nem a legnagyobb vesztese legyen belőle. A hollandok elleni nyitó meccsen úgy futott ki a gyepre a 33 éves kapus, hogy 433 perce nem kapott gólt a vb-ken, és megdöntheti Walter Zenga 517 perces csúcsát - e helyett élete legrosszabb meccsén szinte minden lövésből gólt kapott, ráadásul Robben a 80. percben megszerezte tőle a labdát, kikerülte, és egy kapusalázó góllal keserítette. Casillas a hibák ellenére Chile ellen is a kapuban maradt, de nem szolgált rá a bizalomra: a 43. percben az ellenfél elé öklözte a labdát, ezzel lett 2-0, a világbajnok pedig kezdhetett is csomagolni.

Persze nem csak Casillas lelkén szárad a spanyol blamázs. Gerard Piqué a korábbi sikerválogatottban biztos tagja volt a védelemnek, az ő stabil játéka is kellett ahhoz, hogy a spanyolok rendre nullára hozzák a meccseiket. A hollandok ellen viszont szédülten szaladgált össze-vissza, annyira volt hatékony, hogy tán még egy megye kettes serdülő csatár is átjátszotta volna, nem hogy Van Persie-ék, akik éltek is a lehetőséggel, és úgy játszottak Piquével, mint a macska az egérrel. Ezek után ki is került a csapatból.

Nem így Sergio Ramos, aki a világ egyik legjobb formában lévő védőjeként érkezett a vb-re. A BL-ben 0-1-nél az ő késői góljával egyenlített a Real az Atlético elleni BL-döntőben, és az egész szezon során parádésan futballozott - a vb-re viszont teljesen kipukkadt. Rendre lassan reagált a történésekre, Arjen Robben pedig úgy lefutotta, mint egy gepárd egy sérült gazellát.

A spanyolok egytől egyik megbuktak Forrás: MTI/AP/Christophe Ena

Hamar feltűnt, hogy ez a vb nem a realosoké lesz, még akkor is,ha Benzema, Varane, Khedira, Marcelo és Di María még versenyben van négy különböző válogatott tagjaként. A portugálok viszont már nem, amihez nagyban hozzájárult Pepe: a hátvédnek a vb-n már 37 perc után eldurrant az agya. Pedig idén 30 bajnokin nem volt piros lapja, gondolták sokan, hogy benőtt végre a feje lágya, de nem - a földön fekvő Müllert megbólintotta a kiállítás előtt. Ekkor a németek 2-0-ra vezettek, és végül 4-0-ra győztek. Pepe a harmadik meccsre visszakerült a csapatba, a győzelem összejött Ghána ellen, a gólkülönbség azonban nem volt elég nagy a továbbjutáshoz.

Cristiano Ronaldót Ghána ellen a meccs legjobbjának választották - akkor meg mit keres a befürdött sztárok között? Pedig lehet, még ő is egyetértene azzal, hogy itt van a helye, hiszen aranylabdásként, BL-győztesként csakis az lehetett a célja, hogy minimum a kieséses szakaszig eljuttatja a portugálokat, ami pedig nem sikerült. A németek ellen szinte a pályán sem volt, az Egyesült Államok ellen veszélytelen fejesekkel, gyatra lövésekkel hívta fel magára a figyelmet, igaz, itt legalább a 95. percben gólpasszt adott, amivel versenyben maradtak a portugálok. A záró körben három gólra voltak a továbbjutástól a portugálok, CR-nek pedig volt úgy hat kihagyott százszázalékos helyzete, ezek közül egy üres kapusat tudott csak gólra váltani, ezzel pedig Portugália kiesett. Ez a világ egyik legjobbjától kevés, főleg, ha megnézzük, mit produkált eddig a vb-n pár riválisa, például Messi, Müller, Neymar vagy Robben. Jóllehet egyébként, hogy a térdsérülése vetette vissza a jó játékban, na de akkor is.

Xavi játékát hosszú évek óta csodálja a világ, a két Eb- és az egy vb-cím kulcsfigurája volt, 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben is dobogós lett az Aranylabda-választáson. Tavaly még igen, idén már nem volt a régi a Barcában, Vicente de Bosque mégis kezdőbe állította a hollandok ellen. Ugyanazt lehet róla is elmondani, mint Ramosról vagy Piquéről. A tudása látványosan és hirtelen nagyot zuhant, csak lézengett a pályán, sem védekezésben, sem támadásban nem nyújtott kiemelkedőt, ki is játszotta magát a csapatból. Így múlik el a világ dicsősége, a Barca el is adja a 34 éves játékost - vélhetően - Katarba.

Forrás: Origo

Steven Gerrard remek idényt futott a Liverpoollal, a bajnokság hajrában aztán volt egy nagy hibája a Chelsea ellen, a Vörösök így csak ezüstérmesek lettek. Senki nem vonta kétségbe, hogy a Xavival egyidős játékosnak az angol válogatottban van-e a helye, a védők előtt szereplő középpályásnak azonban egyáltalán nem úgy sikerült a vb, ahogyan szerette volna. Olaszország, majd Uruguay ellen is formán kívül futballozott, nem tudott egységet teremteni a sok fiatal és a néhány idős között a csapatban, ráadásul döntő pillanatban az ő fejéről került a labda Luis Suárez elé, aki köszönte szépen a klubtárs passzát, és berúgta a dél-amerikai győzelmet érő gólt.

Kevin-Prince Boateng számára akár örömünnep is lehetett volna a vb, e helyett csúfos vége lett. A Milan volt, a Schalke jelenlegi légiósa az Egyesült Államok ellen a kispadról szállt be, a németek ellen lecserélték, a portugálok ellen pedig már nem is tartott igényt a játékára, de még a jelenlétére sem James Appiah szövetségi kapitány. Történt, hogy a focista az egyik edzésen csúnya szavakat zúdított a trénerre, ráadásul később sem mutatott semmilyen megbánást, ezért a csapatvezetés elvette az akkreditációját, és kizárta a világbajnokságról. Pedig ha Ghána - mondjuk egy jó Boatenggel - legyőzi a zárókörben Portugáliát, akkor most a nyolcaddöntőre készülhetne.

A vb-re Diego Costa kétszeres spanyol (és kétszeres brazil) válogatottként érkezett, nagy-nagy várakozás előzte meg a játékát a címvédő válogatottban, de a csatár megbukott. A brazíliai születésű játékosnak a vendéglátó szurkolók nem bocsátották meg, hogy a spanyol válogatotthoz csatlakozott, ezért minden labdaérintésénél füttykoncertet kapott, és ez rá is tette a bélyegét a játékára. A hollandok ellen 63, Chile ellen 64 percet játszott, a mozgása darabosnak, a gyorsasága megkopottnak tűnt, a helyzetkihasználása pedig elégtelen volt. Az Ausztrália elleni zárómeccsen már nem is került be a csapatba, igaz, akkor már minden mindegy volt. De hogy ő lett volna az a csatár, aki majdnem annyi gólt lőtt (27) a La Ligában, mint Messi (28) vagy Ronaldo (31)? Ő volt az, de ezt nagyon nem látni rajta.

Suárez vigasztalja Gerrardot az Anglia-Uruguay meccs után, amelyen előbbi "gólpasszt" adott utóbbinak. Vajon Liverpoolban ki fog kit vigasztalni? Forrás: AFP/Ben Stansall

Az olaszok hektikus formájú zsenijétől, Mario Balotellitől sokat vártak az olaszok, mondjuk azt, hogy a vezérletével megszerzi ötödik vb-címét a válogatott,vagy mondjuk – minimum – négy közé jut. De ettől nagy-nagyon messze volt a csapat, pedig Anglia ellen egy remek győzelemmel kezdett - Balotelli fejelt is egy győztes gólt. Aztán elkezdett nagyképűsködni, azt üzente az olaszok győzelméről álmodozó angoloknak, hogy szívesen legyőzik Costa Ricát, ő ezért mindössze egy puszit kér cserébe Erzsébet királynőtől. Puszit végül nem, sárga lapot és sok kritikát viszont kapott a Milan-csatár, noha abban még bízhatott, hogy egy Uruguay elleni iksszel továbbjutnak az olaszok. Ez nem jött össze, Balotelli pedig olyan gyenge volt, hogy már a szünetben lecserélték, a nyolcaddöntőt pedig két sárga miatt mindenképp kihagyta volna. Daniele de Rossi be is szólt neki, hogy jobb lenne, ha férfiként küzdene, nem pedig a saját fényképével ellátott matricákat ragasztgatna a gyerekeknek szánt vb-s gyűjtőalbumba. Balotelli a hazaúton magába roskadva, egyedül ült a repülőgépen, és bocsánatot kért Césare Prandelli kapitánytól a teljesítménye miatt. Az olaszok kiesését épp azzal indokolják, hogy Prandellinek nem kellett volna Balotelli köré építenie az együttest.

Luis Suárezről nehéz újat írni, mindenki tudja, mi történt vele, és ismét kiderült, hogy a zseni és az őrült között nagyon vékony a határ. Egy hónapja még tolókocsiban ült, az angolok elleni duplájával - Premier League-gólkirályként - kiejtette a kenyéradóit, a Barca be is jelentkezett érte, mire Suárez - megharapta Giorgio Chiellinit. Eltiltották kilenc válogatott meccsről, és négy hónapig semmilyen sporttevékenységet nem végezhet. Ez így bukó, Aranylabda helyett Aranykuka, hiába jutott tovább Uruguay.

A kapitány pedig ki más lehetne, mint az álomcsapatba öt játékost is delegáló spanyolok trénere, Vicente del Bosque. A címvédő Spanyolországé a legtöbbet érő keret, a FIFA világranglistán - még - első helyen áll, a BL-döntőt két spanyol csapat vívta, aztán mégis teljes lebőgés lett a vége. A spanyol szövetség reakciója: Del Bosque folytathatja a munkát, és kitöltheti a 2016-os Eb végéig szóló szerződését.