„Egyszerűen bebajszoltam a kapuba”

Louis van Gaal holland szövetségi kapitány a magasba ugrik a brazíliai labdarúgó-világbajnokság Brazília-Hollandia bronzmérkőzésén a brazíliavárosi Mané Garrincha Nemzeti Stadionban 2014. július 12-én
Brazíliaváros, 2014. július 12. Louis van Gaal holland szövetségi kapitány a magasba ugrik a brazíliai labdarúgó-világbajnokság Brazília-Hollandia bronzmérkőzésén a brazíliavárosi Mané Garrincha Nemzeti Stadionban 2014. július 12-én. Hollandia 3-0-ra győzött. (MTI/AP/Themba Hadebe)
Vágólapra másolva!
A labdarúgók és az edzők a pályán a legnehezebb helyzetekben is feltalálják magukat, de ha meglátnak egy mikrofont, néha azt sem tudják, mennyi lett a meccs végeredménye - mint például Van Persie. A világbajnokság legjobb nyilatkozatai. 
Vágólapra másolva!

„Az ütközés pillanatában elvesztettem az egyensúlyom, és ennek következtében ráestem az ellenfelemre. Az arcom nekiütődött a vállának, amitől egy kis horzsolás keletkezett, nekem pedig éles fájdalom hasított a fogaimba. Ennyi történt, nem más. Nem haraptam bele, erre kísérletet sem tettem.”
Idézet Luis Suárez FIFA-nak megküldött esetleírásából

„Jó kis dolog milliókat kaszálni a semmiért. A csapat leégett, de ez semmilyen hatással nincs Capello fizetésére. Rablás! Már a megjelenése miatt sem könnyű kedvelni, olyan, mint valami pedellus.”
Vlagyimir Zsirinovszkij, a szélsőségesen populista orosz Liberális Demokrata Párt elnöke

Forrás: MTI/AP/Themba Hadebe

„A brazilok kemény ellenfelek voltak, de ennek - és különösen a minket sújtó bírói ítéletek - ellenére képesek voltunk megnyerni a meccset, és ezzel sikeres tornát zártunk.
Louis van Gaal, miután csapata egy lesgóllal és egy jogtalan tizenegyessel verte Brazíliát a bronzmecsen

„Az átláthatóság és a hitelesség mindennél többet számít a futballban.”
Sepp Blatter, a FIFA elnöke

„Szívesen elbeszélgetnék Marióval. Ha én lennék az edzője, úgy kezelném, mint Strunzot, Edmundót vagy Antonio Cassanót. Egyikük sem volt könnyű eset, de állíthatom, hogy mindannyiukat a helyes útra tereltem. Apjukként bántam velük. Éjfélkor még bekopogtam a szobájukba, hogy lássam, minden rendben, alszanak-e, szükségük van-e egy jó tanácsra.”
Giovanni Trapattoni

„Hogy a mostani felhozatalból ki fogható hozzám? Szerintem senki, nincs hozzám hasonló játékosa a kolumbiai válogatottnak.”
Faustino Asprilla

„Mindenki azt gondolja, hogy a nagymenők életét éljük. Ne értsenek félre, nagy megtiszteltetés a nemzeti csapatban játszani, de az utazási és a lakhatási körülményeink… hogy is mondjam… Szerintem ezekre olyan keveset költött a labdarúgó-szövetségünk, amennyit csak lehet. Éppen ezért akartam tudni, hogy mire megy el a pénz, amit a FIFA utalt át a szövetségnek.”
Kevin-Prince Boateng méltatlankodása, miután a ghánai válogatott szállása egy motelben lett lefoglalva

Forrás: AFP/Mexsport/Osvaldo Aguilar

„Nemcsak Olaszország, én is nagyot buktam a vébén. A torna után egy angol csapatnak akartam eladni Balotellit. Ezek után ki fog érte egy fillért is fizetni?”
Silvio Berlusconi, a Milan elnöke

„Az, hogy a legnagyobb káosz közepén – amit egyébként ő okozott – elmenekül Olaszországból, sok mindent elmond a karakteréről. Prandelli az az ember, aki képtelen bármit is normálisan megcsinálni.”
Diego Della Valle, a Fiorentina tulajdonosa

„Giorgio Chiellini viselkedése volt a legrosszabb. Egy sportember sosem nyávogna és árulkodna így, mint ő tette. Emberként hatalmasat csalódtam benme.”
Diego Lugano, az uruguayi válogatott középhátvédje

„A FIFA szégyenletes döntést hozott, aminek elsősorban a szurkolók látják majd kárát. Ezzel az erővel bilincsbe verve Guantanamóba is szállíthatták volna. Suárez azért kapott ekkora büntetést, mert az uruguayi klubok tisztességesebb fizetséget kértek a CONMEBOL-tól (Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség). Ezután a FIFA képviselői hogy néznek majd tükörbe? A büntetés igazságtalan és túlzó, a FIFA maffiamódszerekkel dolgozik.”
Diego Armando Maradona

„Igazi férfiakra van szükségünk, nem karikatúrákra meg Panini matricákra. Velük ugyanis nem sokra megy a válogatott.”
Daniele De Rossi, az olasz válogatott középpályása

„Látták a rendszerünket? Így játszik a Juventus is, és így játszott az olasz válogatott is a Konföderációs Kupán Spanyolország ellen. A Juventus inspirált minket.”
Jorge Luis Pinto, Costa Rica szövetségi kapitánya

„Manausban nem történt más, mint hogy legyőztünk egy csapat kölyköt, akiket gyenge taktikával küldött fel a pályára egy született vesztes.”
Luciano Moggi értékelése az Olaszország–Anglia (2-1) vb-csoportmeccs után

„Nem szeretek a bírókkal foglalkozni, de ezen a meccsen mindent ellenünk fújtak. Nem értem, miért utaznak ránk a játékvezetők.”
Fabio Capello az Algéria elleni meccs után

„A világbajnokságok különböztetik meg a nagyszerű játékosokat a legendáktól. Ez a torna minden játékos igazi tesztje.”
Pelé

Forrás: Getty Images/2014 Getty Images/Phil Walter

„Lehet, hogy furcsán hangzik, de a bajszommal találtam el a labdát. Egyszerűen bebajszoltam a kapuba.”
Fred visszaemlékezése a Kamerun ellen szerzett góljára

„Őrült meccs volt, akár ötöt is rúghattunk volna. Ööö, várjunk csak, ötöt is rúgtunk, de lehetett volna hat, hét vagy nyolc is.”
Robin van Persie a spanyolok elleni győzelem után

„A belga védelemben nemcsak Ferrarik vannak. Akad köztük egy-két Skoda is.”
Vahid Halilhodzic kacsintása a Belgium elleni csoportmeccs előtt

„Amikor megérkeztünk Salvadorba, azt mondták nekünk, hogy délután egy óra körül semmiképp se menjünk a strandra a túlzott napsugárzás miatt. Na most, ha egykor még a strandra sem szabad kimenni, akkor hogyan várhatják el, hogy focimeccset játsszunk akkor?”
Paulo Bento nem volt elragadtatva a Ghána elleni kezdési időponttól