Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 1996. május 31-én történelmi döntést hozott: először ajándékozta meg a futball-világbajnokság rendezésének jogával Ázsiát, és rögvest nem egy, hanem két országba vetette a bizalmát, így Dél-Korea és Japán társrendezőként adhatott otthont a tornának – ilyenre sem addig, sem azóta nem volt példa. Ahogy arra sem, hogy egy ország, jelesül Japán, úgy kapjon rendezési jogot, hogy még soha sem járt világbajnokságon (igaz, mire sor került a tornára, átestek a tűzkeresztségen az 1998-as franciaországi vb-n).
A két ázsiai ország eredetileg külön pályázott, de a FIFA nyomására végül összevont pályázattal indultak el, és söpörték el Mexikó rendezésre vonatkozó kísérletét. A közös rendezésnek – állítólag – nem az volt az oka, hogy a FIFA ne bízott volna a kiszemelt Japánban:
titkon olyan tervet dédelgettek, hogy esetleg Észak-Koreában is rendezhetnek egy meccset,
így a világszövetség is szerepet játszhat a két Korea közötti béke elősegítésében.
Ebből aztán nem lett semmi, annyit viszont sikerült elérni, hogy az idén februári phjongcshangi téli olimpiát megelőzőhöz hasonló pánikkeltés alaptalan volt, Észak-Korea nem zavarta meg a rendezést. A két rendező pedig kitett magáért: soha nem látott számú stadionban, összesen húsz helyszínen rendezték a mérkőzéseket.
Pedig egészen jó kis világbajnokság lett volna ez a 2002-es. Mégis mindenkinek az az első dolog, ami beugrik a tornáról, hogy
a FIFA milyen pofátlan csalásokkal juttatta el Dél-Koreát az elődöntőig.
Azt ugyanis senkivel nem fogják elhihetni, hogy az Olaszország és Spanyolország elleni nyolcad- és a negyeddöntőn fújó két játékvezető, az ecuadori Byron Moreno és az egyiptomi Gamal Ghandour is magától tévedett olyanokat, amilyeneket.
Előbbi befújt egy minimum véleményes büntetőt a hazaiaknak, a hosszabbításban nem adott meg egy szabályos gólt az olaszoknak – ami az aranygólszabály miatt az európaiak továbbjutását jelentette volna –, illetve kiállította Francesco Tottit egy vélelmezett műesésért, amit nagyjából 40 méterről „szúrt ki”.
Utóbbi a rengeteg szabálytalansággal és színészkedéssel tarkított negyeddöntőben nagyjából mindkét oldalra ugyanannyit tévedett, azzal a különbséggel, hogy mégiscsak a spanyoloktól vett el két szabályosnak tűnő gólt.
A házigazdák a csoportkörből önerőből továbbjutva így egészen az elődöntőig jutottak, ahol aztán Németország ellen már nem volt orvosságuk, és végül a negyedik helyen zártak, miután a bronzmérkőzésen a Hakan Sükür (egy gól+két gólpassz) – Ilhan Mansiz (két gól+egy gólpassz) páros vezette törökök 3-2-re legyőzték őket.
Azon, hogy a portugál „aranygeneráció” megint úgy ment haza egy tornáról, hogy titkos esélyesből közröhej tárgya lett. Pedig ebben a keretben aztán tényleg benne volt a nagy dobás:
a Vitor Baia, Fernando Couto, Luis Figo, Nuno Gomes, Bento, Joao Pinto, Pauleta és Rui Costa köré épített csapatnál kívánni sem lehet jobbat.
Erre 3-2-re kikaptak az Egyesült Államoktól, 1-0-ra Koreától, így a kettő között hiába verték meg 4-0-ra a lengyeleket, a csoportkör után búcsúztak.
De legalább ők rúghatták a vb legnagyobb öngólját:
Ahogy a címvédő Franciaország is, amelyik tizennégy 1998-as világbajnokkal utazott el, de mindjárt a nyitómeccsen kiderült, hogy ez nem az ő tornájuk lesz: 1-0-ra kikaptak a vb-újonc Szenegáltól, majd játszottak egy vérszegény 0-0-t Uruguayjal, hogy zárásként 2-0-ra kikapjanak a dánoktól.
Egy ponttal, rúgott gól nélkül, dicstelenül távoztak Zidane-ék Dél-Koreából, a többek között Recobával és Forlánnal felálló dél-amerikaiakkal párban.
Két olyan válogatott lett a semleges drukkerek kedvence, amelyekről a vébé előtt ezt senki sem gondolta volna. Az újonc Szenegál, ahogy az imént írtuk, a nyitómeccsen legyőzte a címvédő franciákat, majd csoportelsőként tovább is jutott.
A nyolcaddöntőben aranygóllal verték a svédeket egy nagyon jó meccsen, hogy aztán a negyeddöntőben – szintén aranygóllal – Törökország állítsa meg a francia ligaválogatottat.
Az afrikai csapat 23 fős keretéből 21-en játszottak a Ligue 1-ben,
és, ha nem a tenyérbemászó képű és jellemű El Hadji Diouf lett volna a legjobbjuk, még inkább szerethetőek lettek volna.
A másik kedvenc pedig éppen az őket kiejtő török csapat volt. Ki ne akart volna Hakan Sükür-, Hasan Sas- vagy Ilhan Mansiz-mezt akkoriban? A török csapat 1954 után jutott ki újra a világbajnokságra, és oda is tették magukat.
Azt nem állítjuk, hogy minden meccsen elájultunk tőlük, de harcolni veszettül tudtak, amit leginkább a brazilok elleni két meccsen (1-2 a csoportban, 0-1 az elődöntőben) és a Szenegál elleni negyeddöntőben (1-0 aranygóllal) mutattak meg.
Lehet nem szeretni a brazil válogatottat, de az vitán felül áll, hogy ez a 2002-es csapat ott volt minden idők legjobbjai között. Lehet azzal jönni, hogy ennél nehezebb utat is kijelöltek már világbajnoknak, hiszen a Törökország, Kína, Costa-Rica, Belgium, Anglia, Törökország, Németország hétmeccses szériából igazából
csak az angolok és a németek képviseltek a brazilokéhoz közelítő klasszist,
a belgák egy erős középcsapat voltak a vb-mezőnyben, a törökök pedig leginkább csak a már dicsért harci kedvükkel tudtak kellemetlenkedni. Viszont tetszik, nem tetszik, ez a brazil csapat százszázalékos teljesítménnyel nyert világbajnokságot, úgy, hogy 18-4-es gólkülönbséggel zártak.
És voltak olyan jók, hogy megajándékozzák a futballszeretőket azzal a csodával, hogy egy tornán láthattuk együtt Roberto Carlost, Rivaldót, Ronaldót, Ronaldinhót és Kakát – meg persze a többieket, de ez ötös ott van a vb-történelem arany lapjain.
Külön ki kell emelnünk a nyolc góllal záró Ronaldót,
aki nyolc góllal lett gólkirály, ami a legtöbb Kocsis Sándor 1954-ben rúgott 11, illetve Just Fontaine négy évvel később vágott 13 gólja után.
A sors elintézte, hogy az 1998-as botrányos, David Beckham buta kiállítása miatt angol vereséggel zárult csata után újra egy csoportba kerüljön Argentína és Anglia. Ezúttal is beüzemelték a csontdarálót, de most az angolok nyertek – mondanunk sem kell, hogy David Beckham góljával.
Szintén a csoportkörben láthattuk a hatgólos Szenegál–Uruguay (3-3) és a hét gólt hozó Brazília–Costa-Rica (5-2) meccset, de a 3-2-re végződő USA–Portugália összecsapást is feltétlenül a jók közé kell felírnunk, ahogy a nyolcaddöntő legjobb meccsét, az aranygóllal eldőlő Szenegál–Svédország (2-1) találkozót is. És bizonyára sokan nézték elégedetten, ahogy a bronzmeccsen a törökök elkalapálják Dél-Koreát.
És persze ott volt a döntő, ahol az egyre inkább formát öltő német gépezet igyekezett megállítani a brazilokat, kevés sikerrel.
Végül emlékezzünk meg három kapusról, akik fájó nyomot hagytak maguk után. Egyikükre még úgy is emlékszünk, hogy ott sem volt a tornán: a spanyol Santiago Canizáres végre átvehette volna Andoni Zubizarreta helyét, ha két héttel a vb-rajt előtt nem ejt a lábára egy after shave-es üveget, ami úgy megvágta, hogy nem csak a kapuból, a keretből is kikerült.
David Seaman, az angolok ezerszeres válogatott, őrülten rutinos kapusa sajnos nem tudta otthon hagyni az angol kapusok betegségét, miszerint minden nagy tornára kell egy emlékezetes baki. Ő ezt a brazilok elleni negyeddöntőre tartogatta, ahol 1-1-es állásnál bevédte Ronaldinho kapu irányába tartó kísérletét.
És ugyanez a felejthetetlen Knézy Jenő tolmácsolásában, akinek ez volt az utolsó focivébéje, mert 2003 kora nyarán meghalt.
A harmadik olyan, mint a spanyol inkvizíció: senki sem számított rá. Az akkoriban vita nélkül a világ legjobbjának tartott Oliver Kahn is hibázott. Méghozzá a döntőben, amikor a 67. percben kijött róla Rivaldo harmatgyenge lövése, amire lecsapott Ronaldo, és az addig is fölényben focizó brazilok innen már még magabiztosabban húzták be ötödik vb-elsőségüket.
A torna hivatalos díjazottjai
Csak jelezzük, hogy az utolsó sort magunk sem értjük.
Gólkirály: Ronaldo (brazil) 8 gól
Aranylabda és Legjobb kapus díja: Oliver Kahn (német)
Ezüstlabda: Ronaldo
Bronzlabda: Hong Mjung-bo (dél-koreai)
Fair-play-díj: Belgium
Legszórakoztatóbb csapat: Dél-Korea
A döntő: Brazília–Németország 2-0 (0-0)
2002. június 30., Jokohama
Sorozatunk következő részében a 2006-os németországi világbajnokság következik.
